Ország-világ

2016.10.15. 17:12

Jobbik: ki kell kényszeríteni a dolgozói béremelést

Nem az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre kell alapozni a versenyképességet - mondta Volner János.

A Jobbik a dolgozói béremelés kikényszerítését tűzte ki célul - közölte Volner János frakcióvezető szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus a pártja által szervezett, több érdekképviselet és az LMP részvételével zajlott konferenciát követően úgy nyilatkozott: a magyar munkavállalók a gazdaság teljesítményéhez mérten mélyen alulfizetettek, ezért közösen kell elérni, hogy megvalósuljon a béremelés.

Értékelése szerint nem az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre kell alapozni a versenyképességet, hanem a jól képzett, jól teljesítő emberekre.

Volner János az egyszámjegyű személyi jövedelemadó (szja) mellett foglalt állást, szerinte a mértéket 8-9 százalékra kell leszállítani. Emellett ismét az ipart, a mezőgazdaságot, a turizmust és a kutatás-fejlesztést előnyben részesítő adórendszer bevezetését szorgalmazta a reálgazdaság alapjainak megerősítése és a fejlődés érdekében.

Kiemelt cél az is, hogy a minimálbér után ne kelljen szja-t fizetni - hangoztatta a jobbikos politikus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában