Ország-világ

2016.10.10. 17:04

Gyurcsány pártja nem vesz részt tovább a parlament munkájában

A DK parlamenti képviselői a kétharmados szavazásokon a jövőben is voksolnak majd.

A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselői hétfőtől - a kétharmados szavazásokat kivéve - nem vesznek részt a parlament munkájában - jelentette be a párt elnöke Budapesten, sajtótájékoztatón.


Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem vesznek részt a plenáris üléseken, a bizottsági munkában, a vitákban, a határozathozatalokban, nem nyújtanak be írásbeli kérdéseket, egyúttal tudomásul veszik, hogy emiatt elveszítik teljes képviselői tiszteletdíjukat.


Az elmúlt napok történései, különösen a népszavazás eredményeinek "elhazudása", a "szemforgató alkotmányozás", az, hogy korábban maga a miniszterelnök rendelte el civil szervezetek törvénytelen vegzálását, végül pedig a Népszabadság politikai indíttatású bezárása nem hagyott más választást - indokolta döntésüket, hozzátéve: ha nem lépnek, akkor a DK is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének láncszemeivé válik.


Hangsúlyozta, abban nem segíthetnek, hogy helyreálljon a kormány kétharmados többsége, ezért a kétharmados szavazásokon a jövőben is voksolnak majd. Emellett a parlamenten kívüli kötelezettségeiknek, valamint a választópolgárokkal való kapcsolattartás követelményeinek továbbra is eleget tesznek - jelentette ki.


Gyurcsány Ferenc közölte: a DK elnökségének döntéséről vasárnap tájékoztatta Molnár Gyulát, az MSZP és Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét.


Kérdésre válaszolva azt mondta, ha egy évig nem vennének részt a parlament munkájában, akkor megszűnne a mandátumuk, ezért ha a következő egy esztendőben nincs kétharmados döntés, akkor egy "technikai jellegű" szavazáson voksolnak majd, hogy ezt elkerüljék.


Nagyon régóta vitatkozik a demokratikus ellenzék arról, hogy ott kell hagyni a parlamentet, a DK viszont a mandátum visszaadásával nem ért egyet, ezért választották a kivonulásnak ezt a módját - felelte arra a felvetésre, hogy egy évvel korábbi évértékelő beszédében még azt mondta, hiba lenne kivonulni a parlamentből és ha ezt tenné, nem tudna a választói szemébe nézni.

Fidesz: Gyurcsány becsapta a választóit


A Fidesz a DK választóinak becsapásaként értékelte, hogy az ellenzéki párt parlamenti képviselői hétfőtől - a kétharmados szavazásokat kivéve - nem vesznek részt a parlament munkájában.


A kormánypárt hétfőn azt közölte az MTI-vel: Gyurcsány Ferenc és társai bizalmat kértek a parlamenti képviselethez, most pedig hátat fordítanak választóiknak.


"Gyurcsány Ferenc és a DK nem akar szembesülni azzal, hogy Brüsszellel és velük szemben a magyar emberek nem akarnak kényszerbetelepítést" - fogalmazott a Fidesz, kifejtve: szerintük a DK nem akar részese lenni annak az alkotmányozó munkának, amellyel a magyar emberek akaratát rögzítik az alaptörvényben.


Ahogy Brüsszel, úgy Gyurcsány Ferenc is rá akarja erőszakolni az akaratát a magyar emberekre - értékeltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában