2016.10.26. 20:22
A szülőtartásról és az idősek helyzetéről tartottak fórumot
A kötelező szülőtartásról és az idősek helyzetéről tartottak fórumot a Nézőpont Intézet szervezésében szerdán Budapesten.
Beszterczey András, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon igazgatója a júniusban megszavazott törvénymódosításról úgy nyilatkozott, hogy az lényegében nem módosította a törvényt, csak kitágította a lehetséges felperesek körét.
Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta: a törvénymódosítás fontos hozadéka, hogy legalább beszélnek a lakosság harmadát kitevő idősekről, akik egyébként hiányoznak a közbeszédből.
Semmelweis Ferenc, a Nyugdíjasok Szociális Fórumának tagja hangsúlyozta, mindig szem előtt kell tartani: az időseknek "aktív korukban szerzett joguk", hogy eltartsák őket.