Ország-világ

2016.10.06. 19:59

A fiatalokról szól a következő püspöki szinódus a Vatikánban

Ferenc pápa 2018 októberére hívta össze a Vatikánba a következő rendes általános püspöki szinódust, amelynek címe A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás lesz - közölte a Vatikán csütörtökön.

Ez lesz a katolikus egyház püspökeinek 15. rendes szinódusa - s a második rendes szinódus, amelyet Ferenc pápa hívott össze. A találkozó témáját személyesen Ferenc pápa választotta ki, és a fiatalok és a hit kapcsolatának kérdése szorosan kötődik a legutolsó, 2015 októberében tartott püspöki szinódushoz, amely a családról szólt. 


A tavaly október 4. és 25. között, A család hivatása és küldetése az egyházban és a mai világban című püspöki találkozót egy rendkívüli, rövidebb szinódus is megelőzte 2014 októberében, amely előkészítette a családról szóló találkozó témáit. A 2014-es rendkívüli és a 2015-ös rendes püspöki szinódus főrelátora Erdő Péter bíboros volt, akinek feladata a találkozók témáinak, valamint a szinódusi dokumentumoknak a kidolgozása volt. A tavalyi szinódust Ferenc pápa A szeretet öröme (Amoris laetitia) kezdetű apostoli buzdítása követte. 


A püspöki szinódus intézményét 1965-ben VI. Pál pápa vezette be. A szinódus nem döntéshozó szervezet, de az egyháznak a pápa által kijelölt legsürgetőbb kérdéseit hivatott megvitatni a világ egyházmegyéiből a Vatikánba érkező püspökök részvételével. A szinódus záródokumentummal ér véget, amelyről a püspökök szavaznak. 


A Ferenc pápa által összehívott két legutolsó szinódus volt az első, amely előtt a Vatikán kérdőívet küldött szét az egyházmegyéknek a szinódus témájával kapcsolatban. Ezen kívül a tavalyelőtti és a tavalyi szinóduson - első alkalommal a Vatikán történetében - a püspökök üléseinek egy részét egyenesben interneten közvetítették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában