Ország-világ

2016.10.30. 19:42

A CSU a nyílt vita elkerülése céljából nem hívja meg kongresszusára Merkelt

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) azért nem hívja meg kongresszusára Angela Merkel német kancellárt, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökét, hogy ne mutatkozzanak meg nyílt színen a két párt nézeteltérései a menekültügyben - derül ki CSU-s vezetők hétvégi nyilatkozataiból.

Ilse Aigner, a CSU alelnöke, a bajor tartományi kormány gazdasági minisztere a Welt am Sonntag című vasárnapi lapban kiemelte: pártja azért nem hívja meg Angela Merkelt a november 4-én kezdődő kongresszusára, mert "nincs értelme a színpadon tisztázni vitatott szakpolitikai kérdéseket". 


A CSU tavalyi kongresszusán mindenki láthatta, milyen az, amikor a "véleménykülönbség" mutatkozik meg a pódiumon, és "ezt nem muszáj megismételnünk" - utalt a politikus a 2015-ös kongresszus első napján történtekre. 


Akkor Angela Merkel köszöntőjében világossá tette, hogy elutasítja a befogadható menekültek száma évi 200 ezres felső határának kijelölésére irányuló CSU-s követelést, arra hivatkozva, hogy nem lehet egyoldalúan, "nemzeti" szinten hozott intézkedésekkel megbirkózni a menekültválsággal, majd Horst Seehofer CSU-elnök, bajor kormányfő felment hozzá a színpadra, átvette tőle a szót és több mint tíz percen keresztül szónokolt a többi között a felső határ és a nemzeti szintű intézkedések szükségességéről, miközben a kancellár kényszeredetten álldogált mellette.


Angela Merkel eddig rendre ellátogatott a testvérpárt kongresszusára, amióta 2000-ben megválasztották a CDU elnökének. Ilse Aigner és a CSU főtitkára, Andreas Scheuer vasárnapi nyilatkozata szerint Angela Merkel és Horst Seehofer közösen döntött úgy, hogy az idén elmarad a vizit. 


Arra a kérdésre, hogy a CSU támogatná-e Angela Merkelt, ha a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson ismét - negyedszer is - indulni kívánna a CDU/CSU pártszövetség kancellárjelöltjeként, mindketten kitérő választ adtak, azt mondták, hogy előbb a tartalmi kérdésekről, a közös választási programról kezdett egyeztetéseket kell lezárni, és azután lehet napirendre venni személyi kérdéseket.


A Bild am Sonntag című vasárnapi lap szerint az egyeztetések jól haladnak, de még nem találtak megoldást valamennyi vitatott kérdésre, ezért Angela Merkel megjelenése a kétnapos kongresszuson túl korai lenne. A legfőbb vitatott ügy továbbra is a 200 ezer fős menekült-befogadási plafon. 


Horst Seehofer a napokban egy televíziós interjúban elmondta, előfordulhat, hogy nem sikerül megállapodni a felső határ ügyében, de ez nem akadályozná a testvérpártok együttműködésének folytatását, így a közös felkészülést a Bundestag-választásra. Mint mondta, nem egyszer előfordult már, hogy voltak olyan elemek a CSU programjában, amelyek nem kerültek bele a közös, CDU/CSU-s választási programba.


A CSU elnöke a ZDF országos köztelevízióban hétfőn sugárzott interjúban kiemelte: valószínűleg sikerül közös programot kidolgozni, és az együttműködés folytatásáról a két párt vezető testületei egy bajorországi közös ülésen hoznak majd végső döntést. Ugyanakkor meglehet, hogy a CSU egyes ügyekben önálló álláspontot képvisel majd a választási kampányban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában