Ország-világ

2016.10.28. 14:40

A calais-i migránstábor környékén éjszakázott több mint száz fiatal

Több mint száz fiatal migráns töltötte az éjszakát a kiürített calais-i tábor környékén - írta az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója pénteken.

A fiatalok többsége kiskorúnak vallotta magát, de regisztráció híján nem szállásolták el őket a "dzsungel" közelében található, gyerekeknek fenntartott ideiglenes fogadóközpontban, ahol 1500-an várják sorsuk rendeződését. Néhányan a szabad ég alatt fagyoskodtak az éjszaka, míg mások a környékbeli templomban és mecsetben találtak szállást a Care 4 Calais nevű segélyszervezetnek köszönhetően.


Annak ellenére, hogy a hatóságok a héten a "dzsungel" több mint ötezer, nagyrészt szudáni, eritreai és afganisztáni lakójának jelentős részét franciaországi fogadóközpontokba helyezték át, és megkezdődött a tábor lebontása, még mindig több tucatnyian várnak arra, hogy Nagy-Britannia beengedje őket a területére.


A brit kormány - több civil szervezethez hasonlóan - csütörtök este sürgette Franciaországot, hogy tegyen eleget kötelességének, és vegye védelmébe, illetve lássa el a Calais környékén tartózkodó kiskorúakat. A párizsi hatóságok "meglepettségüknek" adtak hangot, mert arra számítottak, hogy Nagy-Britannia gyorsan nekilát feladatának, és családegyesítés címén befogadja a már brit földön élő rokonaikhoz igyekvő kiskorúakat. London a múlt hét óta mintegy 250 kiskorút vett oltalmába.


Fabienne Buccio helyi kormányzati prefektus szerint több olyan migráns érkezett az észak-franciaországi kikötővárosba a környékről, Párizsból vagy akár Németországból is, akik csak a fogadóközpontok felé irányuló ingyenes transzfer miatt jöttek. Más újonnan érkezettek magukat kiskorúnak vallva abban reménykednek, hogy valamilyen csoda folytán átjutnak Nagy-Britanniába.


"Azért jöttem, mert szeretnék Angliába jutni" - mondta a nemrég érkezett, 16 éves, afganisztáni Abdelhadi. "Kint aludtam, nem a dzsungelben, az túl veszélyes. Különben is, a dzsungelnek már annyi" - tette hozzá.


A calais-i gyerekek sorsa különösen a jogaikat védő szervezeteket aggasztja. "A Calais-i gyerekek sorsa a tábor lebontása után kétségbeejtőbb, mint korábban bármikor" - írta csütörtöki közleményben a Save the Children londoni székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet.


"Addig nem beszélhetünk a tábor felszámolásának befejeződéséről, ameddig 1500 kiskorú és 450 nő és gyerek várakozik a táborhoz közeli hivatalos létesítményekben, és több százan lézengenek annak környékén" - hangsúlyozta Natacha Bouchart calais-i polgármester szerdán. "Ébernek kell lennünk, és biztosítanunk kell, hogy a tábor ne jöhessen újra létre, illetve meg kell akadályoznunk a migránsok visszatérését" - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában