Ország-világ

2016.09.19. 00:10

Államtitkár: tisztázza álláspontját a DK!

A brüsszeli kvótacsomag súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatokkal jár - írta közleményében Dömötör Csaba.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi 2-ai népszavazásig hátralévő két hét elengedő idő arra, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) végre tisztázza, igennel vagy nemmel szavazna, azaz támogatja-e a brüsszeli betelepítési terveket.

Dömötör Csaba a Kormányzati Tájékoztatási Központ által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében az ellenzéki párt szóvivőjének nyilatkozatára reagált. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: az Európai Unió pénteki, Pozsonyban tartott informális csúcstalálkozója után "feleslegessé vált" a népszavazás, ott ugyanis döntöttek a határőrizet megerősítéséről és arról, hogy nem vezetnek be kötelező betelepítési kvótákat.

Az államtitkár szomorúnak és egyben megdöbbentőnek nevezte a DK állásfoglalását.

"A brüsszeli vezetők az elmúlt napokban is többször egyértelművé tették, hogy eszük ágában sincs visszavonni a kvótacsomagot" - írta, hozzátéve: ennek ellenére Gyurcsány Ferenc pártja továbbra is csupán pártpolitikai manőverezési lehetőséget lát a népszavazásban, és minden eszközzel gáncsolja a referendumot.

Dömötör Csaba szerint az ellenzéki pártnak azért is volna mit tisztáznia, mert a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali kormány korábban maga is betelepítési terveket készített elő. Emellett a DK tavaly a betelepítési kvóták mellett hirdetett aláírásgyűjtést.

A brüsszeli kvótacsomag súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatokkal jár, amit nem szabad felvállalni - olvasható a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában