Ország-világ

2016.08.10. 19:31

Minden ötödik republikánus azt szeretné, ha Trump kiszállna az elnökségért folyó küzdelemből

A Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató egyik közös közvélemény-kutatása szerint csaknem minden ötödik regisztált republikánus azt szeretné, ha Donald Trump republikánus elnökjelölt kiszállna az elnökjelöltségért folyó küzdelemből.

Szerda reggel a Reuters két felmérést is nyilvánosságra hozott: az egyiket 396 regisztrált republikánus szavazó véleménye alapján közölték, a másik felmérésben szélesebb közönséget, 1162 regisztrált szavazót (azaz demokratákat, republikánusokat egyaránt) kérdeztek 


A kisebb körben készített közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett - és a választásra már regisztrált - republikánusok 19 százaléka úgy gondolja, Trumpnak ki kellene szállnia a Fehér Házért folyó küzdelemből, 10 százalékuk "nem tudja", 70 százalékuk azonban változatlanul híve Trumpnak. Az 1162 regisztrált szavazó körében végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 44 százaléka lenne híve annak, hogy Trump visszalépjen.


A közvélemény-kutatás nem terjedt ki arra, hogy a párthívek milyen alternatívát látnának a jelenlegi elnökjelölt helyett. 


A New York Daily News című lap egyébként szerda reggeli számában fel is szólítja Donald Trumpot, hogy fejezze be az elnökségért folytatott kampányát. "Ez már nem tréfa többé" című állásfoglalásában a lap azt írja, hogy Trump túlment minden határon a keddi, Észak-Karolinában tett kijelentésével. A republikánus elnökjelölt ugyanis egy választási gyűlésen azt mondta: az amerikai alkotmány fegyvertartást garantáló második kiegészítése híveinek meg kellene akadályozniuk Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltet abban, hogy - Trump szerint - eltörölje ezt az alkotmánykiegészítést. Trump ugyan világossá tette, hogy a fegyvertartás hívei táborának aktivitására apellált, voksolásra buzdította őket, ám megfogalmazása félreérthetősége miatt sokan úgy értelmezték, hogy erőszakra szólítja Clinton ellen a fegyvertartás híveit. A New York Daily News - amely nagy példányszámú bulvárlap és tulajdonosa az ingatlanfejlesztő és más újságokat is birtokló Mortimer Zuckerman - egyenesen arra utal, hogy Trump Clinton meggyilkolására hívott fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában