Ország-világ

2016.07.19. 13:06

Török puccskísérlet: a hírszerzés tudott a készülő államcsínyről

A török hírszerzés tudott a készülődő államcsínyről, és az események előtt néhány órával figyelmeztette is a hadsereget - jelentette kedden a Nokta című török hetilap.

A kormánybíráló cikkeiről ismert magazin szerint a hírszerzés pénteken, helyi idő szerint 16 órakor (közép-európai idő: 15 óra) kapott információt a tervezett államcsínyről. 16 óra 30 perckor Hakan Fidan, a hírszerző szolgálat (MIT) vezetőhelyettese átadta az információt Yasar Gülernek, a fegyveres erők parancsnokhelyettesének. Ezután 18 óra 30 perckor Hulusi Akar vezérkari főnök parancsot adott a légtér teljes lezárására, megtiltotta a katonai repüléseket, a hadsereg és a haditechnika mozgását.


A hetilap szerint az összeesküvők szombat hajnal 3 órára (közép-európai idő: 2 óra) tűzték ki az államcsíny kezdetét. Minthogy azonban időközben az államcsíny terve kiderült, előre hozták az időpontot péntek 21 órára (közép-európai idő: 20 óra). 


Július 16-án éjjel a török hadsereg egy csoportja katonai hatalomátvételre tett kísérletet. Fegyveres összetűzések főként Ankarában és Isztambulban történtek. Az ország vezetése röviddel később bejelentette, hogy a puccsot leverték. Hétfői hivatalos információk szerint az államcsínykísérletnek 208 halálos áldozata volt, és 1491-en megsebesültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában