Ország-világ

2016.07.19. 13:23

Robbanóeszközöket találtak egy férfinál Franciaországban

Robbanóeszközöket találtak egy, a párizsi régióban élő 23 éves férfinál, akit radikalizmus miatt nyilvántartottak a titkosszolgálatok - erősítették meg kedden rendőrségi források az Europe1 francia kereskedelmi rádió értesülését. A férfit őrizetbe vették.

Az ügynevezett S-kartonnal rendelkező taxisofőrként dolgozó férfit hétfőre virradó éjjel vették őrizetbe a Párizshoz közeli Boissy Saint-Léger-ben. 


A rendőrök azért állították elő a radikális férfit, mert azzal gyanúsították, hogy betört azon ügyfeleihez, akiket előzőleg kivitt a repülőtérre. A lakásában tartott házkutatás során két dinamitrudat és detonátorokat találtak. A gyanúsítottat őrizetbe vették. A rendőrök elsősorban azt szeretnék megtudni tőle, hogy a robbanóeszközöket további betörésekhez akarta-e használni, vagy pedig más célja volt velük. 


Az Europe 1 szerint a férfi mobiltelefonjában az Iszlám Állam zászlajának a fotóját is megtalálták a nyomozók, a gépkocsijában pedig három olyan útlevél és két személyi igazolvány is volt, amelyeket múlt csütörtökön lopott el egy betörésnél, és feltételezhetően kereskedni akart velük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában