Ország-világ

2016.07.19. 12:05

Presser Gábor: nagyszerű egyéniség volt Somló Tamás

Somló Tamás nagyszerű egyénisége, énekhangja és éneklési stílusa egészen egyedülálló volt - fogalmazott Presser Gábor, az LGT vezetője a zenész halála kapcsán.

 

 Somló Tamást keddre virradóra, 68 éves korában, hosszan tartó  betegség után érte a halál.   

 

"1968 lehetett, amikor először találkoztunk, gyakorlatilag  váltottuk egymást az Omega együttesben. Tamás akkor indult el az  artista pályán, miközben zenélt is. Az Omegában csak néhányszor  játszottunk együtt, miután én beléptem, ő éveket töltött külföldön  artistaként, aztán összefutottunk az LGT-ben, ennek már 43 éve" -  idézte fel Presser Gábor az MTI-nek.   

   

Mint kifejtette, Somló Tamás színpadi jelenléte nagy húzóerőt  jelentett a zenekar számára és zenészi képességeit mutatta az is,  hogy amikor Frenreisz Károly helyett belépett az LGT-be, néhány hét  alatt megtanult basszusgitározni.   

   

A Locomotiv GT utoljára 2013 augusztusában lépett színpadra, az  alsóörsi LGT-fesztiválon.   

   

"Nem ismerek olyan embert, aki Tamásra haragudott volna. Életét  úgy fejezte be, ahogyan élt: utolsó fellépésére, amely talán egy  hónappal ezelőtt lehetett, már nagyon nehezen tudott csak elmenni,  de nem mondta le, mert Pécsett egy jótékonysági koncerten játszott  beteg gyerekeknek" - mondta Presser Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában