Ország-világ

2016.07.05. 15:39

Ingyenessé vált több ajánlott védőoltás Érden

Ingyenessé váltak egyes ajánlott védőoltások Érden a város támogatásával; az intézkedés több tízezer forintos megtakarítást jelenthet a szülőknek - tájékoztatta a polgármesteri hivatal kedden az MTI-t.

A fertőző agyhártyagyulladás, illetve a bárányhimlő elleni védőoltást korcsoporttól, jövedelemhatártól és a vakcina fajtájától, árától függetlenül mindenki ingyen megkapja. 


A tájékoztatás szerint az önkormányzat támogatja a fiúk HPV elleni védőoltását is, ez azonban jövedelemhez és életkorhoz kötött. Ugyanakkor a következő fél év tapasztalatai, illetve12 millió forintos keret fennmaradó része alapján dönti majd el a közgyűlés, hogy ebben az esetben is eltöröljék-e a jövedelmi, életkori kritériumokat.


Hozzátették: a lányok egy központi, kormányzati program keretében eddig is ingyenesen jutottak a HPV-vakcinához.


A közlés szerint, a vakcinát a gyermekorvos írja fel és adja be, illetve a szülő váltja ki a gyógyszertárban, az árát pedig az önkormányzat a leadott blokk ellenében, az oltás beadása után megtéríti.


Arról is szól a közlemény, hogy a fertőző agyhártyagyulladás és a bárányhimlő elleni védőoltásokat a veszélyeztetett gyermekeknek mindenképpen ajánlják: közéjük tartoznak a két év alattiak, valamint a közösségbe járó, krónikus megbetegedésben szenvedő vagy rossz szociális körülmények közt élő gyermekek.


Megemlítették, hogy influenzajárvány idején megnő a fertőző agyhártyagyulladásos megbetegedések száma, mert ebben az időben sérülhet a vírusfertőzésen átesett gyerekek immunrendszere.


Hozzáfűzték: a fertőző agyhártyagyulladást egy Neisseria meningitidis nevű baktérium okozza. Ha megbetegszik a gyermek, nagyon gyorsan kell cselekedni, sok a szövődmény és igen magas a halálozási arány. A fertőzés főleg a közösségbe járó kisgyermekeket, a serdülőket és a fiatal felnőtteket érintheti. A bárányhimlő Magyarországon a leggyakoribb fertőző betegség, amit a Varicella zoster vírus okoz. Egy-két százalékban súlyos szövődményekkel járhat, ami kórházi ápolást igényel. A betegség felnőtt korban igen kellemetlen, a magzatra pedig súlyos veszélyt jelent, ha az édesanya még nem esett át e megbetegedésen. A HPV vírusfertőzés, a becslések szerint a harmadik leggyakoribb nemi betegség, de előidézője lehet többfajta rosszindulatú daganatos megbetegedésnek is - tartalmazza a polgármesteri hivatal közleménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában