Ország-világ

2016.06.25. 12:39

Négyéves kisgyereket sodort el az áradás

Húszra emelkedett a nyugat-virginiai áradások halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban.

Húszra emelkedett a nyugat-virginiai áradások halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban - közölte a helyi katasztrófavédelem egyik szóvivője helyi idő szerint pénteken.

Nyugat-Virginiában több mint száz éve nem volt ilyen súlyos árvízhelyzet. Az áradás mintegy 100 épületet semmisített már meg vagy tett lakhatatlanná. Az egyik folyón csaknem 130 éves vízállásrekord dőlt meg.

A halálos áldozatok között egy négyéves kisgyerek is van, akit elsodort az áradás.

Az állam 55 megyéjéből 44-ben hirdetett rendkívüli állapotot Nyugat-Virginia kormányzója. A mentési műveletekben a nemzeti gárda mintegy kétszáz embere vesz részt. Körülbelül hatvanezren maradtak áram nélkül a természeti katasztrófa miatt.

A meteorológiai szolgálat tudatta: 48 óra leforgása alatt az állam déli részén több mint 25 centiméter eső esett. Körülbelül ötszáz ember egy bevásárlóközpontban volt kénytelen átvészelni a múlt éjszakát - közölte szintén a helyi katasztrófavédelem. A hatóságok szerint a halálos áldozatok száma még emelkedhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában