Ország-világ

2016.05.30. 23:03

Feloszlatta magát Csepreg képviselő-testülete

mti

Feloszlatta magát hétfőn Csepreg képviselő-testülete - tájékoztatta a vasi kisváros polgármestere hétfőn az MTI-t. Vlasich Krisztián (Fidesz-KDNP) közölte: a héttagú testületből négyen szavaztak a feloszlatásra, hárman pedig ellene. A polgármester közleményében úgy fogalmazott: a döntéssel komoly veszélybe kerülhetnek azok a fejlesztések amelyek előkészítésén az utóbbi időben dolgoztak. Hozzáfűzte: az időközi választások lebonyolítása kétmillió forintba kerül a csepregi adófizetőknek. Vlasich Krisztián emlékeztetett arra, hogy a testület tagjai nem először kezdeményezték a feloszlatást, de eddig jogi aggályok merültek fel az indítvánnyal szemben, múlt pénteken azonban formailag helyes beadvány érkezett. Csepregen a testület hat független képviselőből és a Fidesz-KDNP-s polgármesterből állt. Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy a négy képviselő azért kezdeményezte a feloszlatást, mert szerintük a polgármestertől nem kaptak megfelelő tájékoztatást a város anyagi helyzetéről. Februárban nem is sikerült elfogadni Csepreg költségvetését, mert a pénzügyi nézeteltérések miatt négy képviselő kivonult az ülésteremből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában