Ország-világ

2016.03.24. 08:46

Kivizsgáltat egy beteghalált az államtitkár

Arról a márciusi esetről van szó, amikor egy nő rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. A műtétre így későn került sor, a nő meghalt.

Vizsgálatot rendelt el az egészségügyért felelős államtitkár egy beteghalállal végződött márciusi eset ügyében - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

A vizsgálattal azt szeretnék tisztázni, hibázott-e valamelyik intézmény. Ha nem történt hiba, és csak a véletlenek okolhatók az esetért, a vizsgálat alapján akkor is kiderülhet, miként lehet elkerülni, hogy ilyen bizonytalan legyen a mentésre szorulók kórházi elhelyezése - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár a lapnak.

Egy 37 éves nő nemrég rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. Amint arról a Népszabadság tíz napja már beszámolt, az utcán összeesett, stroke-gyanús nőhöz a XII. kerületbe riasztották a mentőket, akiket a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyelete a Szent János Kórházba irányított.

Az a kórház azonban korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását, ezért a nőt a helyettesítő Szent Margit Kórházba vitték, ahol az ügyeletes orvos neurológus szakorvos hiányában nem akarta átvenni, majd a Szent Imre jelezte, ebben az esetben mégis fogadja a beteget.

Időközben a nő keringése leállt, nem volt szállítható állapotban, újra kellett éleszteni, végül a Szent Margitban műtötték meg, ám azóta elhunyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában