Ország-világ

2016.03.22. 07:30

Elhunyt Andy Grove, az Intel egykori főnöke

Andy Grove, azaz Gróf András budapesten született, 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. Az Intel Corporationt két társával együtt alapította meg.

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Andy Grove (Gróf András), aki a világ vezető chipgyártó cégévé tette az Intelt - közölte egykori cége kedden.

Halálának körülményeire a közlemény nem tért ki, a Szilikon-völgy egyik úttörő jelentőségű személyisége azonban egy ideje Parkinson-kórban szenvedett. A betegséggel kapcsolatos kutatásokra Grove dollármilliókat adományozott.

Az 1936-ban Budapesten zsidó családban született Gróf András István az 1956-os forradalom leverése után emigrált az Egyesült Államokba, ahol a New York-i Városi Egyetemen (The City University of New York ) vegyészmérnök szakon végzett, a berkeley-i Kaliforniai Egyetemen (University of California, Berkeley) pedig doktori fokozatot szerzett. Először a Fairchild Semiconductor nevű céghez, majd az 1968-ban a Fairchild két munkatársa által megalapított, ma pedig a világ egyik legnagyobb félvezetőgyártó vállalatának számító Intel Corporationhöz csatlakozott. Bár maga Grove nem vett részt az Intel megalapításában, hatása meghatározó volt a munkafegyelem és a menedzsment terén, vezetési stílusa számos más informatikai vállalat számára követendő példaként szolgált. Több könyvet is írt a témában, legnépszerűbb közülük a Csak a paranoiás marad életben (Only the Paranoid Survive) című munka.

Andy Grove 1979-től több mint két évtizeden át elnökként, majd vezérigazgatóként irányította a céget, majd 2005-ig az igazgatótanács elnöke maradt. Azóta rangidős tanácsadóként segítette az Intel munkáját. A Time című amerikai magazin 1997-ben az év emberének választotta.

"Talán senki nem volt akkora hatással az Intel, a Szilikon-völgy formálódására és mindarra, amit ma a technológia világáról gondolunk, mint Andy Grove" - mondta az éveken át az Intel vezetőségéhez tartozó Pat Gelsinger, aki jelenleg a VMware Inc. szoftvergyártó elnök-vezérigazgatója. "Nem lennék ott, ahol vagyok és nem lennék az, aki vagyok, ha Andy, aki 30 éven át a mentorom és a barátom volt, nincs rám ilyen óriási hatással" - tette hozzá.

Bill Gates, a Microsoft szoftvercég társalapítója és korábbi elnök-vezérigazgatója - aki az Intel egyik fő partnere volt a PC-ipar felépítésében - azt mondta, hogy Andy Grove halála "hatalmas veszteség" a számítógépes ágazat és mindenki számára, akit az a megtiszteltetés ért, hogy ismerhette őt. "Szerencsésnek érzem magam, hogy én is ezek közé az emberek közé tartoztam. Ő a személyi számítógépes ipar létrehozásában az egyik frontember volt és bármikor is töltöttük együtt az időt, lenyűgözött éleselméjűsége és előrelátása" - hangsúlyozta Gates.

"Azt hiszem, a Szilikon-völgyben nem volt nála nagyszerűbb elnök-vezérigazgató" - mondta a magyar származású szakemberről Ben Horowitz, a Szilikon-völgyben működő Andreesen Horowitz kockázati tőkealap társalapítója.

Grove és felesége, Eva 58 éven át voltak házasok, két lányuk és nyolc unokájuk született.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában