Ország-világ

2016.03.25. 18:15

A távol-keleten is tartanak az Iszlám Államtól

A japán nemzetvédelmi kutatóintézet szerint az Iszlám Állam szélsőségesei fenyegetést jelentenek a távol-keleti országokra.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szélsőségesei fenyegetést jelentenek a távol-keleti országokra is - derül ki a japán nemzetvédelmi kutatóintézet pénteken közzétett éves jelentéséből.

Figyelembe véve azt, hogy korábban japán állampolgárokat öltek meg a Közel-Keleten és merényletet követtek el Dél-Korea diplomáciai képviselete ellen Líbiában, az IÁ fenyegetést jelent Kelet-Ázsia országaira - olvasható a jelentésben.

A terrorszervezet 2015 januárjában lefejezte Szíriában a fogságában lévő japán Jukava Harunát, majd egy héttel később Goto Kendzsi japán haditudósítót, aki azért utazott Szíriába, hogy megmentse Jukavát, aki a barátja volt. Korábban a dzsihadisták olyan videofelvételt tettek közzé, amelyen válságdíjat követeltek értük. A gyilkosságokat követően a japán kormány figyelmeztetést adott ki polgárai számára, hogy kerüljenek el egy sor közel-keleti államot.

Tavaly április 12-én az iszlamisták támadást követtek el Dél-Korea tripoli nagykövetsége ellen, amiben az őrszemélyzet két tagja vesztette életét.

Az IÁ jelenleg jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában is, ugyanakkor kiterjesztette támadásait a szomszédos államokra is. Eltérő becslések szerint 30-200 ezer harcossal rendelkezhet a terrorszervezet. A dzsihadisták soraiban nagyjából 80 ország állampolgárai harcolnak.

A Dogan török hírügynökség szerdán arról számolt be, hogy a hatóságok őrizetbe vettek egy japán férfit Törökországban, aki az IÁ-hoz akart csatlakozni Szíriában. A férfit a délkelet-törökországi Gaziantep tartományban fogták el kedden egy gyanús gépkocsi átvizsgálása során. A gyanúsított kihallgatása során bevallotta, hogy csatlakozni akart az IÁ-hoz, miután egy szíriai személy telefonon meggyőzte erről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában