Ország-világ

2015.12.09. 15:36

Angela Merkelt választotta az Év Emberének a Time magazin

A lap méltatta, hogy Merkel képes volt szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az év folyamán Európának sorozatosan meg kellett küzdenie.

Angela Merkel német kancellárt választotta idén az Év Emberének a Time magazin - jelentették be helyi idő szerint szerda reggel az NBC tévécsatorna Today című műsorában.


A lap méltatta, hogy Angela Merkel képes volt szembenézni azokkal a kihívásokkal, amelyekkel az év folyamán Európának sorozatosan meg kellett küzdenie.


Nancy Gibbs, a lap vezetője szerdai közleményében Angela Merkelnek a görög válságra, a migrációs krízisre, valamint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentette fenyegetésre adott válaszát emelte ki.


"Mert többet kért országától, mint a legtöbb politikus mert volna, mert szembeszállt a zsarnoksággal és az opportunizmussal, és mert erkölcsi tartásról tett tanúbizonyságot egy olyan világban, melyben ez ritkaságszámba megy" - indokolta döntését a magazin.


Gibbs kiemelte, hogy nem kötelező egyetérteni Merkellel, de az biztos, hogy nem a legkönnyebb utat választotta.

A Time által közreadott képen Angela Merkel arcképe látható az amerikai hírmagazin címlapján 2015. december 9-én, miután a hetilap a német kancellárt választotta az év emberének. Fotó: MTI/AP/Time

A Time által közreadott képen Angela Merkel arcképe látható az amerikai hírmagazin címlapján 2015. december 9-én, miután a hetilap a német kancellárt választotta az év emberének.

Fotó: MTI/AP/Time

Merkel a Time választásán az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjét, Abu Bakr al-Bagdadit, az amerikai republikánus elnökjelöltségre aspiráló ingatlanmágnás, milliárdos Donald Trumpot, a feketék elleni rendőri erőszak ellen létrejött Black Lives Matter mozgalmat és Haszan Róháni iráni elnököt előzte meg.


A lap 1927 óta teszi közzé minden évben, hogy az adott esztendőben a szerkesztőség szerint ki volt a legnagyobb hatással a világ eseményeire.


Tavaly az ebolajárvány ellen küzdő orvosokat, 2013-ban Ferenc pápát nevezték meg az Év Embereként. 1956-ban a magyar forradalmárt választotta az Év Emberének a Time magazin.


Abu Bakr al-Bagdadi jelölésével összefüggésben Nancy Gibbs felhívta a figyelmet arra, hogy "bármi lehetséges", a szerkesztőség nem erkölcsi értékítéletet mond, pusztán az adott személy befolyását veszi figyelembe, s a magazin korábban is nevezett meg az Év Emberének olyanokat, akik szörnyűségeket vittek véghez. Al-Bagdadi és az Iszlám Állam szerinte ugyanakkor idén veszített befolyásából.


1938-ban a Time magazin Adolf Hitlert, egy évvel később pedig Sztálint találta a legbefolyásosabbnak, akit három évvel később, 1942-ben is az Év Emberének választottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában