Ország-világ

2015.10.27. 14:33

Óvadékkal szabadlábra helyezik a volt horvát kormányfőt

A zágrábi megyei bíróság tanácsa kedden úgy döntött, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezik Ivo Sanader volt horvát kormányfőt.

A horvát legfelsőbb bíróság október elején szüntette meg Ivo Sanader ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media-ügyben, és a vádlott a 12,4 millió kuna (félmilliárd forint) óvadék megfizetését vállalta. 


Sanader ügyvédei azóta már kétszer ajánlottak fel ingatlant óvadékként - amelyek értéke szerintük meghaladta a 12,4 millió kunát -, de a bíróság egyik esetben sem találta teljesnek a dokumentációt, és nem engedélyezte a volt kormányfő szabadlábra helyezését. 


A védelemnek csak harmadszori próbálkozás után sikerült elfogadtatnia az óvadékot. Amennyiben a bíróság elutasítja a főügyészség korrupcióellenes hivatalának (USKOK) fellebbezését, melyet az már bejelentett, és amelynek tényleges benyújtására három napja van, Ivo Sanader 3,6 év előzetes letartóztatás után elhagyhatja börtöncelláját. 


A három éve kezdődött, Fimi Media néven elhíresült ügyben azzal vádolták a volt kormányfőt és tettestársait, hogy a közbeszerzési törvényeket megsértve, valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szereztek pénzt, amely Sanadernél vagy az akkor általa vezetett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nevű jobbközép párt "feketekasszájában" kötött ki, és a párt választási kampányainak finanszírozását szolgálta. 


Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint Sanader és négy tettestársa összesen 70 millió kuna (2,8 milliárd forint) közpénzt sikkasztott el. A volt kormányfőt 15 millió, az ügyben szintén elmarasztalt HDZ-t pedig 24 millió kuna visszafizetésére, valamint 5 millió kunás pénzbírság megfizetésére kötelezték.  


Horvátország történetének egyik legjelentősebb korrupciós ügyében a hivatali hatalommal való visszaélésben és bűnszervezet kiépítésében bűnösnek talált Sanader mellett letöltendő börtönbüntetést kapott elsőfokon a HDZ korábbi pénztárosa, főkönyvelője és a Fimi Media cég tulajdonosa is, míg egy volt kormányszóvivőre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.  


Sanader és Ratko Macek volt kormányszóvivő kivételével a vádlottak bűnösnek vallották magukat a perben.  


A korábbi kormányfőt egy másik összevont perben, a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, korábban a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.  


Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.  


A horvát alkotmánybíróság idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Sanader a Fimi Media ügy miatt azonban továbbra is őrizetben maradt. Mivel a legfelsőbb bíróság megerősítette, hogy ez utóbbi ügyben megszüntette az eljárást a volt kormányfő ellen, és újratárgyalást rendelt el, Ivo Sanader szabadlábra kerülhet, hiszen nincs ellene érvényben jogerős ítélet. Óvadékot azért rendelt el a testület, mert szerintük fennáll a veszélye annak, hogy a vádlott megszökik. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában