Ország-világ

2015.10.07. 15:32

Hetente tartott eligazítást a kormány a Hír Tv vezetőinek

A vezérigazgató-helyettes szerint mióta a kormányszócsőből kritikus hang lett, a tévé a béke szigete.

Simicska Lajos 2015. február 6-án kelt ki önmagából, mikor telefonon értesült arról, hogy médiabirdalmát szétfeszítette a belső ellentét az Orbán Viktorral folytatott háború következtében.

A miniszterelnököt g***-nek nevezte, megszabadult a szerkesztőinek kevésbé lojális tagjaitól, többen önként távoztak. A Kreatív Tarr Péterrel, a HírTv vezérigazgató-helyettesével készített interjút arról, mi változott azóta.

Tarr az interjúban úgy emlékezik, hogy az esetet övező kapkodás és bizonytalanság óta felszabadult a szerkesztőség, ő maga a cég és a kollégái iránt érzett lojálitás miatt döntött a maradás mellett.

Azóta ellenzékiként kezelik a HírTv-t is a kormányzatban, a munkatársaikat a korábbi vezetőség fenyegető, az állami köztelevízió pedig csábító megkeresésekkel próbálta elhívni őket a szerkesztőségből.

Fenyegetés alatt azt érti, hogy azzal riogatták kollégáit, hogy a HírTv úgyis lehúzza a rolót, és még sóval is beszórják a helyét.

"Korábban ez a televízió ezer szállal a kormánypártokhoz köthető médium volt. A kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart" - jellemezte Tarr az egykori helyzetet.

"Többé nem kellett engedélyt kérni a ki nem mondott szabályok miatt a vezetőségtől, attételesen a kormányzat embereitől arra, hogy kiket hívnak be műsorba, vagy milyen témákat dolgoznak fel. Ezt azóta felszabadulásként élte meg a HírTv, elfelejthették az öncenzúrát és a régi reflexeket" - tette hozzá.

Azóta nem kormányellenes, hanem kritikus jobboldali konzervatív csatornaként igyekeznek működni. Az állami hirdetések elmaradása miatt újabb nézői csoportokat kellett bevonzainuk, azonban Tarr szerint ezek a számok jól alakulnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában