Ország-világ

2015.10.13. 20:31

Egy tízéves kislány találta meg az idős férfi holttesét

A rendőrség korábban nagy erőkkel kereste a 75 éves férfit.

munkatársunktól

A 75 éves nyugdíjast, Michael Maugert utoljára június 27-én látták a nagy-britanniai Bramberben. A rendőrség közel harminc fővel, helikopterrel és mentőkutyákkal kereste a férfit, ám nem találták.


Mauger barátai szóltak a rendőröknek, hogy a folyónál is nézzék meg barátjukat, de a rendőrök azt mondták, hogy a vízben nem tudnak keresni. 


Aztán eltelt több mint három hónap.


Katie Gunning, egy rádiós producer gyerekeivel biciklizni indult a környéken. "Anyu, azt hiszem, ott egy test fekszik" - idézi a Sun a nő tízéves kislányát, aki a folyó partjára mutatott, egy egy gazzal borított csatornanyílás felé. Nem tévedett, valóban egy holttest volt ott, méghozzá Michael Mauger holtteste.


A rendőrség által megkérdezett barátok egy része szerint Mauger korábban már megpróbált öngyilkos lenni a folyó partján. "Nem akarok itt lenni" - idézték a férfit, aki sok éve depressziós volt, és nem akart ez ellen gyógyszerrel küzdeni. Helyette lelkileg próbálta gyógyítani magát, Indiába is elutazott, és jógázott.


Az idős férfi lánya, Shanti Mauger szerint apja egy melegszívű és társaságkedvelő ember volt.


A holttestet a rendőrség megvizsgálta, és nem talált bűncselekményre utaló nyomokat.

Segítség krízis helyzetben


Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában