Ország-világ

2015.09.13. 21:01

Szlovákia a kötelező befogadási kvóták ellen fog szavazni

Szlovákia a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer ellen fog szavazni az Európai Unió (EU) belügyminisztereinek szeptember 14-i tanácskozásán - közölte Robert Kalinák szlovák belügyminiszter vasárnap.

Az EU-tagországok belügyminiszterei hétfőn rendkívüli tanácskozást tartanak Brüsszelben a migrációs válság miatt. A megbeszélések középpontjában az a kvótarendszer áll majd, amelyet Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke javasolt szerdán Strasbourgban, és amelynek alapján a menedékkérőket szét lehetne osztani a tagállamok között.


"A kormány és a parlament felhatalmazott rá, hogy megvétózzak bármilyen, a kvótákra vonatkozó kérdést, azok (a kvóták) ugyanis közvetlenül a menekültek ellen irányulnak és semmilyen módon nem oldják meg a válságot" - mondta a tárcavezető egy televíziós interjúban.


Az európai bizottsági elnök által ismertetett javaslatcsomag szerint a tagországoknak összesen 160 ezer menedékkérőt kellene elosztaniuk egymás között kötelező kvóták alapján a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamból, Olaszországból, Görögországból és Magyarországról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában