Ország-világ

2015.09.03. 07:59

Ősszel dönthetnek Kovács Béla mentelmi ügyében

Az ügyben a végső szót az EP plenáris ülésének kell majd kimondania.

Elegendő információ gyűlt össze ahhoz, hogy elkészüljön a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla ügyében a jelentéstervezet, amelyet két héten belül az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága elé terjesztenek - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.


A lappal az ügyben eljáró raportőr, Tadeusz Zwiefka hivatala azt közölte: a szabályzat szerint a tervezett tartalmáról szeptember 14-15-i vagy azt követő ülésén szavaz a testület, abban a kérdésben foglalva állást, hogy javasolják-e az ügyben a politikus mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyben a végső szót az EP plenáris ülésének kell majd kimondania.


A cikk felidézi: először a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy tavaly áprilisban az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentést tett a jobbikos politikussal szemben, aki egy jelenleg is aktív, egykori KGB-ügynökkel kapcsolatos nyomozás során került látókörbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában