2015.09.29. 08:20
OGY - Fidesz: meg kell védeni az országot
A rendkívüli ülés a kormánypártok kezdeményezésére 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődött.
14:42 - Miniszterelnöki Kabinetiroda, napirend után, ülés lezárása
Lezárta a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásával összefüggő jogszabály-módosítási javaslatok vitáját keddi rendkívüli ülésén a parlament, amely napirend utáni felszólalásokkal fejezte be munkáját délután.
Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozása, költségvetés-módosítás - együttes általános vita folytatása
Az MSZP a tárca finanszírozására kíváncsi
Gúr Nándor (MSZP) azt kifogásolta, hogy a törvényhozási menetrendben még nyoma sem volt ilyen átalakításnak, s nem lehetett egy hónappal előre látni, hogy "mit akar a miniszterelnök". Értékelése szerint egy propagandaminisztériumot hívnak életre, amiből a költségvetésen belül semmi nem látszik, kérdéses, hogy honnan és mennyi forrást kap majd a tárca. Ezzel párhuzamosan szóvá tette az oktatás és az egészségügy forráshiányát.
Az ellenzéki politikus szerint a tárca "szervezetileg katyvaszjelleget ölt", nem világos, hogy kinek ki a felettese.
Jobbik: önálló tárcát az egészségügynek!
Lukács László György (Jobbik) a korábban elhangzott érvekre visszautalva azt mondta: az elmúlt öt év kormányzása és a nemzetközi példák egy önálló egészségügyi minisztérium létét is alátámasztják. Bírálta az ápolók ügyének húzódását, az egészségügyi adósságállomány felszaporodását és az életpályamodell kidolgozásának elmaradását. A szakma egységes kívánalmaként jelölte meg az önálló tárcát, amire kiemelt erőt kell fordítani.
Felvetette, hogy a kormány azért nem akar egészségügyi minisztériumot, mert már az ágazat államtitkárának megnevezése is egy hónapja gondot okoz.
Miniszterelnökség: törvényes és alkotmányos a javaslat
Kovács Zoltán közigazgatásért felelős államtitkár zárszavában visszautasította a személyeskedő megjegyzéseket és nemtelen támadásokat. Leszögezte: törvényes, alkotmányos, a jogszabályoknak megfelelő az új minisztérium létrehozása, s erre a kormánynak megvan a lehetősége.
Tévesnek nevezte, hogy egy terület minisztérium nélkül súlytalan lenne, példaként hozva, hogy sportminisztérium nélkül is nőtt az olimpiai aranyérmek száma, és a közlekedési tárca nélkül is épülnek az autópályák. Jelezte, hogy az egészségügyért miniszter, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felelős.
Arra is rámutatott, hogy a szocialista kormány 2002 és 2006 között háromszor változtatta meg a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabályt és hozott létre új tárcákat.
Ezt követően az elnöklő Jakab István lezárta a napirendet.
Napirend után
A független Kész Zoltán arról beszélt, hogy az Orbán-kormány alatt nyugtalanítóan nőtt az orosz befolyás a magyar közéletben.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel a migrációs krízisről szólt, amit szervezett inváziónak nevezett, és ami szerinte egy lakosságcserét is előrevetíthet. Egyetlen migránst se fogadjon Magyarország! - szólított fel.
A szintén jobbikos Ander Balázs a MÁV vasútőrcége tevékenységének tervezett kiszervezését kifogásolta.
A fideszes Csizi Péter azt ismertette napirend után, hogy a múlt héten adták át Pécs Kertváros városrészében a megyeszékhely legnagyobb, színvonalas közétkeztetési éttermét.
Szilágyi György a Jobbikból arra hívta fel a figyelmet, hogy mélyponton van a magyar labdarúgó-mérkőzések látogatottsága.
Frakciótársa, Novák Előd felszólalásában azt mondta, "tíz éve árulták el Erdélyt Orbán Viktor és társai" azzal, hogy 2005-ben ők is az erdélyi autonómia feltétele nélkül szavazták meg Románia EU-csatlakozását.
A napirend utáni felszólalások után Jakab István levezető elnök bezárta az ülést. Az őszi ülésszak következő ülése hétfőn kezdődik.
13:34 - Valamennyi hozzászóló fontosnak tartotta az Astra Biztosító felfüggesztése után az ügyfelek helyzetének rendezését az erről szóló előterjesztés keddi, összevont vitájában. A vita után tartott határozathozatalon a képviselők el is fogadták a törvényjavaslatot. Emellett lehetővé tették, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket Szeged mellett Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhassák a bíróságok.
NGM: a változtatás a fogyasztók érdekeit szolgálja
Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára - hangsúlyozva, hogy az előterjesztés a fogyasztók érdekeit szolgálja - arra mutatott rá: még több hónap is eltelhet, míg a romániai bíróság kimondja az Astra Biztosító felszámolását. A károkat ugyanakkor meg kell téríteni, ezt azonban a biztosító az uniós és a hazai jogszabályok ellenére nem teszi meg.
Az államtitkár 169 ezer érintett biztosítottról és több ezer rendezetlen kárügyről számolt be. Közölte: a MABISZ kártalanítási számlája a régi károkat is megelőlegezi, és majd utólag hajtja azt be a romániai szervektől. A folyamatot elmondása szerint a Magyar Nemzeti Bank, mint felügyelő hatóság is elősegíti.
Fidesz: szerdán lejár a felmondás lehetősége
Mengyi Roland (Fidesz) arra figyelmeztetett: szerdán jár le az Astra által ajánlott közös megegyezéses felmondási lehetőség. Akinek nincs díjhátraléka, számíthat kártérítésre - jelentette ki. Váltani csak az évfordulón lehet, vagyonbiztosításra azonban párhuzamosan másik céggel is szerződhet az ügyfél, korábban erre a duplikálásra nem lett volna lehetőség - ismertette. Szólt a MABISZ híd szerepéről, amely, megelőlegezve a felelősségbiztosítási károkat, a biztosító helyett téríti meg a károkat.
Kijelentette: a gyors jogszabályi változtatást lehetővé tette, hogy a MABISZ jó kapcsolatot ápol a felügyeleti szervekkel.
Jobbik: hogyan értesülnek az ügyfelek?
Gyüre Csaba (Jobbik) azt mondta: javaslatuk szerint törvényileg kellene előírni az ügyfelek levélben történő tájékoztatását, mert szerinte egy átlagos biztosított nem olvassa a MABISZ vagy a jegybank honlapját.
Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel azt vetette fel: ki a felelős a történtekért?
MSZP: nem megfelelő a tájékoztatás
Szakács László (MSZP) sem tartotta elegendőnek, hogy a tájékoztató közlemények a MABISZ és az MNB honlapján szerepelnek. Hangsúlyozta a jegybank "diplomáciai" szerepét az eredményes kapcsolat kialakítása érdekében a romániai biztosítási alappal és az Astra Biztosítóval.
Hiányolta az előterjesztésben az ingatlanbiztosítással, valamint a Cascoval rendelkezők ügyének rendezését.
Jobbik: az MNB nem lépett időben
Szilágyi György (Jobbik) kifogásolta, hogy az ügyfeleket egy szűk határidőbe szorították. Rámutatott arra is: eleshetnek a befizetett biztosítási díjuktól azok, akik egy évre előre befizették azt az Astránál.
Már két éve olvasni lehetett a romániai biztosító nem szabályszerű működéséről - mutatott rá -, az MNB mégsem lépett - sérelmezte.
Fidesz: az előterjesztés megfelelően kezelő a problémát
Galambos Dénes, az egyik előterjesztő a Jobbiknak válaszolva közölte: az általuk javasoltakat az előterjesztés komplex módon kezeli. Közölte azt is, nem róható fel az államnak, ha az emberek nem olvassák azokat a honlapokat, ahol az információk elérhetők.
Az ülésen elnöklő Lezsák Sándor (Fidesz) az összevont vitát lezárta, majd rövid szünet után határozathozatalokat tartott a Ház.
13:25 - Az Astra-ügyfelek okozta kgfb-károk rendezése érdekében módosítottak törvényt
Törvényt módosított az Országgyűlés, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által kezelt kártalanítási számla előlegezhesse meg azoknak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károknak a kifizetését, amelyeket a felszámolás alá került román Astra Biztosító magyar fióktelepének ügyfelei okoztak.
A fideszes Bánki Erik, Cseresnyés Péter és Galambos Dénes pénteken beterjesztett törvényjavaslatát - házszabálytól eltérve - már kedden elfogadta a parlament 163 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett.
A törvénymódosítás alapján az így kifizetett összeget a Mabisz a felszámolási eljárásban az Astra fióktelepétől, az anyavállalattól, illetve a román garanciaalaptól követelheti.
Egy módosító javaslat elfogadásával egyúttal rögzítették: ha a biztosítónál megindul a kárrendezés, megszűnik a kártalanítási számla megtérítési kötelezettsége, a továbbiakban a kárrendezést a biztosító kárrendezője folytatja le.
A jogszabály rendezi a csődbe ment biztosító kgfb-s ügyfeleinek új szerződéskötését is.
A fióktelep ügyfeleinek jelenleg lehetőségük van biztosítási szerződésük közös megegyezéssel történő megszüntetésére a biztosító fióktelepétől levélben kapott megállapodás aláírásával és visszaküldésével. Ez a megoldás azonban nem rendezi az összes szerződés megszűnését, így a törvény lehetőséget ad "átkötésre". Ennek alapján - ha korábban nem szűnt meg - az új megkötésével a régi szerződés megszűnik, tehát a fedezet folyamatos marad. Erről a tényről az új biztosító 15 napon belül értesíti a kötvénynyilvántartó szervet, amely szintén 15 napon belül tájékoztatja a régi biztosítót - írták az előterjesztés indoklásában.
A biztosítási tárgyú törvények legtöbb része a kihirdetést követő napon lép hatályba.
A román pénzügyi felügyelet augusztus utolsó napján vonta vissza az Astra S.A. működési engedélyét, egyúttal kezdeményezte a biztosító felszámolását. Amíg a román bíróság nem rendeli el a felszámolást, a károk kifizetésére addig is köteles lenne a biztosító - és a fióktelepe - mind az európai uniós, mind pedig a magyar szabályok szerint. A román felügyelet ugyanakkor a fióktelepnek is megtiltotta - a magyar álláspont szerint jogellenesen - a kárkifizetést.
Amikor a román bíróság - vélhetően több hónap múlva - elrendeli a felszámolást, a magyar károsultaknak is a román garanciaalap fizet, amelyben van elegendő pénz erre.
13:23 - Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhatják a büntetőügyeket
Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén lehetővé tette, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket Szeged mellett Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhassák a bíróságok.
A fideszes Tuzson Bence és Vas Imre erről szóló - sürgős tárgyalásban megvitatott - törvényjavaslatát 136 igen szavazattal, 26 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
A törvénymódosítás alapján a határzárral kapcsolatos bűncselekményekben - például annak tiltott átlépése, megrongálása miatt - Baranyában és a Barcsi Járásbíróság illetékességi területén a Pécsi Járásbíróság, Zala és Somogy megyében pedig - az említett barcsi terület kivételével - a Zalaegerszegi Járásbíróság jár el. A törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyeket ugyanilyen területi lebontásban a két megyeszékhely törvényszéke folytatja le.
Ugyanígy a szegedi mellett Pécs és Zalaegerszeg közigazgatási és munkaügyi bíróságát is kijelölték menedékkérelmek elutasítására benyújtott fellebbezések elbírálására.
Az előterjesztők javaslatukat azzal magyarázták, hogy a nagy távolságok és az így kevésbé hatékony végrehajtás miatt nem indokolt Szeged kizárólagos illetékességének fenntartása a szóban forgó ügyekben.
A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba.
12:51 - Miniszterelnöki Kabinetiroda, Astra Biztosító
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) támogatja a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztériumként történő felállítását, a Jobbik kritizálta a tárca létrehozását, és szintén elvetette azt az LMP a javaslat keddi országgyűlési általános vitájában. A képviselők elkezdték az Astra Biztosító tevékenységének felfüggesztése miatt szükséges egyes biztosítási tárgyú törvények módosításának összevont vitáját.
Miniszterelnöki Kabinetiroda
KDNP: igen a javaslatra
Vejkey Imre, a kisebbik kormánypárt vezérszónoka kiemelte a kormány szervezetalakítási szabadságát, és jelezte: támogatják a javaslatot.
Kitért arra is, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda megalakítása szükségessé teszi új költségvetési fejezet kialakítását, ezért szintén támogatják a költségvetési törvény módosítását.
Jobbik: hová tűnt Rogán Antal?
Hegedűs Lorántné, a Jobbik vezérszónoka azt kérdezte: hová tűnt Rogán Antal? A képviselők azért vannak jelen, hogy az ő érdekében felállítandó tárcáról tárgyaljanak. Eddig bent volt a Házban, de angolosan távozott - mondta, hozzátéve: szerinte jövőbeni feladatát is hasonlóan veszi majd komolyan.
Szerinte a kormány azért állítja fel a minisztériumot, mert olyan szükséghelyzet van, amit egy korábban el nem látott kormányzati feladat okozott. Idézve a javaslat indoklását, azt mondta: eszerint eddig nem volt ellátva a politikai koordináció. Tisztázni kell, hogy mennyi pénzből gazdálkodik majd "ez a nagyon fontos feladatot ellátó minisztérium", ez ugyanis az előterjesztésből nem derül ki. Felmerül a kérdés, milyen másik szakterületről csoportosítanak át, csak nem az egészségügytől, vagy oktatástól vesznek el forrásokat? Úgy tűnik, rendkívül tiszavirág-életű minisztérium lesz, vagy a jövő évi költségvetési törvényt is módosítani kellene - tette hozzá.
LMP: három hónapra hozzák létre az új tárcát?
Schiffer András, az LMP vezérszónoka szerint a mindenkori kormányfőnek szíve-joga úgy megszabni a miniszteri struktúrát, ahogy jónak látja, ebben az alkotmányos rend szerint autonómiája van. A potenciális miniszter személyével sem kívánnak mélyebben foglalkozni - jelezte.
Rámutatott: miközben nagy "dérrel-durral" beharangozzák a jövő évi költségvetést, létrehoznak egy új tárcát októberben, de a 2016-os büdzsé módosítását nem terjesztetik be. Eszerint három hónapot fog csupán megélni? - tette fel a kérdést.
Miért kell egyáltalán külön felügyelet a kormányzati kommunikációnak - firtatta. Ezt, mint ilyet be kell fejezni, és a visszás ügyleteket ki kell vizsgálni, a kormányzati propaganda ugyanis nem más, mint a lopás törvényesítése - jelentette ki, hozzátéve: meg kell szüntetni a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt.
Szerinte a Miniszterelnökség felduzzasztása kiüresítette a többi tárcát, mindenféle logika és szakmai megfontolás nélkül nyúltak bele a tárcák hagyományos működési területeibe.
Közölte: nem tudják támogatni a javaslatot, az nem szakít a gigaminisztériumok logikájával, a miniszterelnök udvartartásában dől el minden kérdés, és a miniszterek bábfigurák csupán.
Szelényi: a javaslat az igazi keleti hatalmi arrogancia példája
Szelényi Zsuzsanna (független) szerint ez a törvényjavaslat szimbolizálja azt, ahogy a kormány gondolkodik Magyarországról. A javaslat az igazi keleti hatalmi arrogancia példája, nincs benne semmi átláthatóság, demokrácia - értékelt. Szerinte ez a kormány nem szól másról mint az arroganciáról és a propagandáról, amit most egy propagandaminiszterrel erősítenek meg.
Kifogásolta, azt is, hogy a kormányban csak férfi miniszterek vannak. Hozzátette: Magyarország az egyetlen a fejlett világban, ahol nincs nő a kormányban.
Fidesz: nem szak- és nem gigaminisztérium jön létre
Witmann Mihály (Fidesz) vitatta az ellenzéki kifogásokat és azt mondta, nem szak- és nem gigaminisztérium jön létre. Hozzátette: a kabinetiroda elsősorban a miniszterelnök munkáját segítve politikai koordinációs feladatok lát majd el.
Szerinte az új kormányzati szerv egy technikai módosítást jelent, hiszen a korábbi miniszterelnököknek is volt külön stábja.
Az elnöklő Lezsák Sándor az együttes általános vitát elnapolta.
Astra Biztosító
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) összefüggésben egyes biztosítási tárgyú törvények módosításának összevont vitájában az egyik előterjesztő, Galambos Dénes (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a román pénzügyi felügyelet 2015. augusztus 26-án fizetésképtelenné nyilvánította az Astra biztosítót és megvonta működési engedélyét, miután a társaság nem hajtotta végre a tőkésítésre vonatkozó előírásokat.
Hozzátette: a biztosítónak 200 ezer magyar ügyfele van, legtöbbjük kgfb-t kötött a vállalattal. Elmondta, Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kártalanítási számlája szeptember 16-a óta fogadja az Astra-ügyfelek által augusztus 17. után okozott, de a biztosítóhoz még be nem jelentett károk bejelentését.
Az előterjesztő úgy fogalmazott, úgy tűnik, a körülményekhez képest minden rendben van, de a helyzet nem ennyire rózsás. Probléma van a kgfb-k területén vannak, mert a biztosító magyarországi fióktelepe szerződési kötelezettségeit a felszámolás megindulásáig köteles teljesíteni, szeptember közepe óta nem fogad kárigényeket.
Probléma az is - folytatta Galambos Dénes - , hogy a kárigényeket a román garanciaalapnál lehet előterjeszteni. A gyors rendezés akadálya, hogy nincs egységes uniós szabályozás.
Közölte, a feladat az, hogy ezekre a problémákra megoldást találjanak. A kgfb esetén a megoldás az lesz, hogy a MABISZ által kezelt kártalanítási számla az érintett ügyfeleknek megelőlegezi a károk kifizetését - részletezte, vagyis a lényeg, hogy a károsult Magyarországon juthat hozzá a kártérítéshez.
11:30 - Bíróságok illetékessége, Miniszterelnöki Kabinetiroda
A bírósági illetékességről szóló törvénymódosító indítvány összegző módosító javaslatának vitája után a parlament kedd délelőtt megkezdte a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásával összefüggő előterjesztések együttes általános vitáját.
Az egyes polgári és büntető ügyekben eljáró bíróságok illetékességéről
Tuzson: az eljárások gyors és hatékony kezelése a cél
Az illegális bevándorlással összefüggő jogorvoslati és büntetőeljárások gyors és hatékony kezelésével indokolta a bíróságok illetékességéről szóló jogszabály módosítását az előterjesztő Tuzson Bence (Fidesz). Értékelése szerint a javaslat képes kezelni azt a problémát, ami a horvát határon is jelentkezik.
Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a kormány nevében támogatásáról biztosította az indítványt.
Képviselői felszólalások
Schiffer András (LMP) az illetékesség toldozgatásaként értékelte a javaslatot és felvetette, hogy mi lesz, ha "változik a széljárás" és a szlovén vagy a román határon is hasonló migrációs helyzet alakul ki. Szóvá tette, hogy a szabályozás nem kezeli az előre nem látható helyzeteket és a javaslat visszavonására kérte az előterjesztőt.
Staudt Gábor (Jobbik) is kifogásolta, hogy a javaslat nem nyújt általános megoldást, de szavai szerint támogatni kell, mert szükséghelyzet van, "százezres nagyságrendben törnek be a bevándorlók". A támogatást a szegedi bírák leterheltségével indokolta.
Turi-Kovács Béla (Fidesz) arról beszélt: oda kell koncentrálni a védelmet, ahol a nyomás megjelenik, általánosabb szabályozás túlreagálást jelentene. Hozzátette: nem lehet késedelmesen reagálni, mert az útnak induló bevándorlók nem felkészületlenek, megtervezik az utat, a fő irányvonalakat.
Bárándy Gergely (MSZP) szakmailag elhibázottnak ítélte az előterjesztést, véleménye szerint meg kellett volna jelölni az illetékes bíróságokat mindenhol, ahol a kormány kihirdetheti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Ezt követően az elnöklő Lezsák Sándor lezárta a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitáját.
Tuzson: nem lehet egyik napról a másikra mindenhol biztosítani a feltételeket
Tuzson Bence a felszólalásokra úgy reagált: a javaslat egy adott helyzetet kíván kezelni, általánosan pedig azért nem lehet hatásköröket megszabni, mert a rendszer nincs rá felkészülve, nincsenek meg személyi és technikai feltételek - például a soknyelvű tolmácsolás - mindenhol. Kifejtette: ha a horvát határon is feláll a határzár és bűncselekményeket követnek el, akkor ott is alkalmazni kell az új szabályokat, s ehhez indokolt az új bíróságok illetékességének megteremtése.
Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozása, költségvetés-módosítás - együttes általános vita
Miniszterelnökség: a kormánynak szervezetalakítási szabadsága van
Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára expozéjában elmondta: a Ház előtt fekvő törvényjavaslatok célja a minisztériumként működő Miniszterelnöki Kabinetiroda felállítása. Ehhez az Országgyűlés jóváhagyására van szükség - tette hozzá, felhívva ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a kormányt szervezetalakítási szabadság illeti meg. Jelezte, hogy a tárca feladat- és hatáskörét kormányrendelet határozza majd meg.
Megjegyezte, a költségvetési törvény módosítására azért van szükség, hogy kialakítsák a büdzsében a kabinetiroda fejezetét.
Kovács Zoltán kiemelte továbbá, hogy Európában nem egyedülálló gyakorlat egy ilyen minisztérium megalakítása. Példaként említette, hogy a német tartomány, Bajorország kancelláriáján két államminiszteri rangú vezető dolgozik.
Fidesz: a változtatás illeszkedik a nemzetközi gyakorlathoz
Gulyás Gergely, a Fidesz vezérszónoka szintén nemzetközi példákat hozott, alátámasztásul, hogy szerinte a most javasolt változtatás összhangban van a külföldi gyakorlattal. Megemlítette a brit miniszterelnök duális háttérapparátusát, amely a miniszterelnöki hivatalból és a kabinetirodából áll. Franciaországban szintén nagy apparátus segíti a kormányfőt, amelynek központi magja a kormány főtitkársága, a másik háttérapparátus pedig a miniszterelnöki kabinet - ismertette.
A kormánypárti politikus arról is beszélt, hogy bár a magyar jogrendszerből adódóan az új minisztérium megalakítását a parlament is megvitatja, szerinte azonban ennek a kérdésnek nem az Országgyűlésben lenne a helye.
Az alkotmányos keretek között a szervezetalakítási szabadságnak azt is kellene jelentenie, hogy a minisztériumi struktúrát a kormány meghatározhatja - mondta Gulyás Gergely.
Az MSZP nem támogatja "a nagy bölcs vezér személye körüli miniszter" pozíciójának létrehozását
Bárándy Gergely, az MSZP vezérszónoka közölte: pártja nem támogatja "a nagy bölcs vezér személye körüli miniszter", egy "propagandaminiszter" pozíciójának létrehozását.
A kormányoldal által emlegetett nemzetközi példákra úgy reagált: megszokták a kormánytól, hogy ha nincs más racionális érve, akkor külföldi példákat próbál hozni. Így tettek az alkotmányozásnál is - jegyezte meg. A szocialista politikus szerint a kormánypártokat nem a nemzetközi jogrendszer eredményei motiválták a mostani törvénymódosításnál, hanem az, hogy Rogán Antal - a kabinetiroda leendő vezetője - és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nem kíván együtt dolgozni. Összegzés szerint így személyre, Rogán Antal személyére szabott törvényalkotásról van szó.
Tóth Bertalan, a szocialisták másik vezérszónoka a kabinetiroda létrehozásához kapcsolódó költségvetés-módosítást úgy kommentálta: az biankó csekket ad Rogán Antalnak, hogy az adófizetők pénzén "tovább fokozza a megosztottságot".
10:49 - Napirend előtt: fenntartható fejlődés, bérek, Cegléd, Quaestor, bevándorlás
A fenntartható fejlődésről, a pedagógusok béréről, a ceglédi történelmi emlékekről, a Quaestor-ügyről és az illegális bevándorlásról volt szó kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
LMP: vita kellene a fenntartható fejlődési célokról
Schmuck Erzsébet (LMP) felidézte, hogy az ENSZ közgyűlésének plenáris ülése elfogadta a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programját. A magasztos globális célok elfogadásában már komoly tapasztalata van a világszervezetnek, de az eufóriát követően elmarad a megvalósítás - értékelt, példaként a riói egyezményt említette. Mint mondta, érdemes lenne a kitűzött célokról vitát nyitni a társadalom minden fórumán.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, az elfogadott dokumentum az ENSZ jelenlegi legnagyobb vállalkozása. Hozzátette: a célok egyetemes jellegűek, minden országnak feladatot adnak. Mint mondta, ezen a területen minél hamarabb, minél nagyobb eredmények megvalósulása mindannyiunk érdeke.
MSZP: béremelésre van szükség
Kunhalmi Ágnes (MSZP) azt firtatta, hogy fordulhat elő, hogy a pedagógusok között is felütötte fejét a pályaelhagyás vágya, hogy nem kapják meg időben a juttatásukat, hogy tanárhiány van. Azt is szóvá tette, hogy nincsenek kifizetve a közüzemi számlák, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ fűnek fának tartozik. Szerinte a pedagógusok között érdemi keresetnövekedés nem történt, miközben többet dolgoznak, mint korábban.
Mint mondta, olyan országot szeretnének, ahol a közszolgák érzik, hogy az állam a szövetségesük a jobb élet elérésben és az emberek is érzik, hogy az állam nekik szervez szolgáltatásokat. Erről is szól az MSZP béremelési programja - tette hozzá.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a többi között azt vetette fel, hogy a szocialisták 2008-ban egyhavi bért elvettek a pedagógusoktól, és az MSZP az elmúlt öt évben az összes béremelést és adócsökkentést leszavazta. Az államtitkár a kormányzati politika elismerésének tartotta, hogy a szocialisták a gazdaság jobb teljesítménye miatt akarnak béremelést, majd cáfolta a pályaelhagyásra, a tanárhiányra, a fizetésekre vonatkozó kijelentéseket.
KDNP: ismét sorsdöntő órák előtt áll a nemzet
Földi László (KDNP) megemlékezett Kossuth Lajos 1848. szeptember 24-én, Cegléden elmondott toborzó beszédéről. Értékelése szerint ismét sorsdöntő órák előtt áll a nemzet, mert egy világ indult el felénk. Hozzátette: egy ilyen válságos helyzetben az értékeink a tétek, ezért védenünk kell mindazt, amitől európaiak, magyarok vagyunk, a történelmi emlékhelyeket. Közölte, egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy történelmi emlékhellyé nyilvánítsák a volt ceglédi huszárlaktanyát, ahol fogolytábor működött 1944-1945 között.
Rétvári Bence válaszában azt mondta, a 19. és a 20. század történelmének egy-egy csomópontja volt Cegléden. Felhívta arra a figyelmet, hogy kormány meghirdette a Gulág-emlékévet, amely 2017-ig tart.
Kitért arra, hogy Kanadában már épül a kommunizmus áldozatainak emlékműve, míg Budapesten ilyen emlékmű nincs. Szerinte a fővárosban is szükség lenne egy emlékműre, és bíznak benne, hogy minél többen fognak erről a kérdésről véleményt mondani, hogy szükséges a Szabadság téren egy ilyen emlékművet felállítani.
Jobbik: voltak-e bennfentes információi a kormánynak a Quaestorról?
Volner János (Jobbik) azt vetette fel, hogy 3,8 milliárd forintot úgy vett ki a kormány Quaestorból, hogy bennfentes információi lehettek a cég megrendült helyzetéről. Szerinte ezt a kérdést fontos tisztázni, ugyanakkor a parlamenti frakciók közül egyedül a Fidesz-KDNP nem nyilatkozott arról, hogy voltak-e ilyen információi. Azt mondta, egyre nagyobb a gyanú, hogy ez a nyilatkozat azért sem történt meg, mert jó néhány fideszes politikus, jegybanki vezető érintett, vagyis pénzt vettek ki az utolsó pillanatban a Quaestorból.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára visszautasította a vádaskodást, és azt mondta, a kormány mindent elkövet azért, hogy az érintettek megkapják a kártérítést, illetve hogy a nyomozás sikeres legyen. A kormány minden bűncselekményt elítél és a felelősök szigorú megbüntetését akarja - hangoztatta.
Kitért arra, hogy a kormány az elmúlt időszakban kiemelten kezelte a brókerbotrányt, számos példanélküli és azonnali intézkedést hozott.
Fidesz: meg kell védeni az országot
Németh Szilárd (Fidesz) elmondta, hogy a parlament a nap folyamán folytatni fogja azoknak a jogszabályoknak a megalkotását, amelyek felhatalmazást adnak a horvát-magyar határon is meg tudják állítani az illegális bevándorlást. Felhívta a figyelmet, hogy már rég dönthettek volna, de a baloldali képviselők eddig egyetlen egy javaslat gyorsabb tárgyaláshoz sem járultak hozzá.
Értékelése szerint a statisztikai számokból jól látható, hogy a magyar-horvát határ felé tolódott el az illegális bevándorlás, hiszen a határátlépések 97-98 százaléka ott történik. A kormánypárti politikus felidézte az eddig tett intézkedéseket, illetve azt is, hogy nemzeti konzultáció keretében kérdezték meg az embereket a véleményükről. Mint mondta, 1,1 millió ember azt kérte, hogy a kormány védje meg az országot.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, a kormány végrehajtja az emberek döntését: megvédi Magyarország határait.
Elmondta, hogy a parlament előtt lévő törvényjavaslat a bíróságok illetékességét változtatja meg annak érdekében, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket ne csak a Szegedi Járásbíróság tárgyalhassa.
A képviselők már kedden szavaznak az Astra biztosító csődje miatti törvénymódosításról.
Korábban írtuk:
Az Országgyűlés mai, rendkívüli ülésén lehetővé teheti, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket a Szegedi Járásbíróság mellett Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhassák.
A rendkívüli ülés a kormánypártok kezdeményezésére 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
A képviselők ezt követően szavazhatnak arról az előterjesztésről, amelynek alapján két új bíróság is foglalkozhat majd a határsértési ügyekkel. Az indítványt benyújtó fideszes Tuzson Bence a szegedi bíróság leterheltségének csökkentését reméli a módosítástól.
Az ülés további részében a Miniszterelnöki Kabinetiroda létrehozásához szükséges törvényjavaslatokat tárgyalja a parlament.