Ország-világ

2015.09.10. 14:57

Nem kér bocsánatot a menekülteket rugdosó operatőr

László Petra Röszkén több menekültet is megrúgott, köztük gyermeket is. Csütörtökön garázdaság miatt nyomozás indult ellene.

Kedden Röszkénél több száz migráns áttörte a rendőrkordont, és menekülni kezdett. [namelink name="László Petra"], az N1 tévé munkatársa több menekültbe is belerúgott, tettéről több felvétel is készült.


– Teljesen értetlenül állok az eset előtt. László Petrát megfontolt, jó szakembernek tartom. Nem tudom, mi történhetett vele, sokadszorra volt Röszkén, hetek óta forgat menekültek között – mondta a Borsnak a Röszkénél menekülteket rugdosó operatőrnő volt főnöke, az N1 TV főszerkesztője.


[namelink name="Kisberk Szabolcs"] hozzátette: elítéli, amit az operatőrnő tett.


– Petrának mielőbb bocsánatot kell kérnie. Ezt én nem tehetem meg helyette munkáltatóként – mondta Kisberk.


A nő nem egészen négy hónapja dolgozott a Jobbikhoz kötött N1 TV-nél. Előtte sokáig az Echo TV-nek, előzőleg az MTV-nek forgatott, közel húsz éve operatőr. A nő munkaviszonyát már kedd este, azonnali hatállyal megszüntette az N1.


A Bors értesülései szerint László Petra ismerőseinek még kedd este elismerte, hogy belerúgott a menekültekbe. Tettére nem tudott magyarázatot adni. Szerdán a Bors többször is kereste telefonon, hiába.

Nyomozás indult az ügyben

A Szegedi Járási Ügyészség garázdaság vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el azzal az operatőrrel szemben, aki a feljelentés szerint szerdán több menekültet bántalmazott a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál - tájékoztatta a Csongrád megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-t.


Törő Sándor közölte, a főügyészségre érkezett feljelentés szerint a helyszínen forgató egyik tévé operatőrnője több menekültet bántalmazott, köztük gyermeket is.


A feljelentés elbírálására jogosult járási ügyészség csütörtökön garázdaság vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet a Szegedi Rendőrkapitányság folytat le fokozott ügyészségi felügyelet mellett.


A nyomozás során a hatóság vizsgálja azt is, megállapítható-e a garázdaságnál súlyosabban minősülő bűncselekmény is - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában