Ország-világ

2015.09.28. 12:55

Légi úton mentették meg az egykori cirkuszi tigrist az állatkertből, de elpusztult

Elpusztult egy kaliforniai vadállatmenhelyen egy 17 éves egykori cirkuszi tigris, amelyet légi úton mentettek ki a múlt év végén egy tönk szélén álló görögországi állatkert nyomorúságos körülményei közül.

A Phevos nevű hím ragadozót a múlt héten altatták el az alpine-i Lions, Tigers & Bears állatmenhely állatorvosai, mivel már nem tudták sem táplálni, sem a fájdalmait csillapítani.  


A tigris egészségi állapota a hiányos állatorvosi ellátás, a bántalmazás és az elhanyagoltság hosszú évei alatt romlott meg jóvátehetetlenül. Az állatot tavaly decemberben menekítették ki egy brit állatvédő filantróp jóvoltából az Athén melletti Trikala állatkertjéből, ahol a gazdasági válság miatt képtelenek voltak megfelelően gondoskodni róla.  


Bár a nyáron a javulás jeleit mutatta, az elmúlt két hónapban újra gyorsan romlani kezdett Phevos egészségi állapota, annyira, hogy az utolsó napokban már etetni, így a gyógyszereket beadni sem tudták neki.  


Phevos fogságban született és élete első éveit egy olasz vándorcirkusznál töltötte. Társával, Athenával és öt másik tigrissel együtt 2002-ben a görög hatóságok elkobozták, mert a cirkusz nem rendelkezett a tartásukhoz szükséges engedélyekkel.  


Az állatot a trikalai állatkertben helyezték el, ahol Athena tavaly márciusban bekövetkezett haláláig élt együtt a tigrispár. A nőstény egy lábsérülés szövődményeibe halt bele, mivel bő egy éven át sem kapta meg a szükséges állatorvosi kezelést.  


Phevos 20 órás decemberi repülőútját Amerikába az a brit állatvédő aktivista finanszírozta, aki 2002-ben is segített kimenteni őt a cirkuszból.  


A San Diegótól 56 kilométerre lévő ragadozópark illetékesei közleményükben szelíd óriásként festették le a 136 kilós vadállatot, amely társa halála után összebarátkozott egy ott élő másik hím tigrissel.  


A hányatott sorsú Phevostól szombaton vesznek végső búcsút az alpine-i állatmenhelyen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában