Ország-világ

2015.09.11. 18:28

Egy menekülttábor iskolájában robbantottak Nigériában

A katasztrófavédelem közlése szerint három halálos áldozata van a merényletnek, bár azt nem tudni, hogy gyerekek voltak-e.

Egy menekülttábor iskolájában hajtottak végre robbantást ismeretlen tettesek az északkelet-nigériai Adamawa szövetségi állam fővárosának, Yolának külvárosában. A merényletnek három halálos áldozata van - közölte a helyi katasztrófavédelem szóvivője pénteken.

Manzo Ezekiel közölte, a pokolgépet a Malkohi külvárosi körzetben fekvő menekülttábor területén lévő, a menekült gyerekeknek létrehozott iskolában hozták működésbe. A katasztrófavédelem közlése szerint három halálos áldozata van a merényletnek, bár azt nem tudni, hogy gyerekek voltak-e.

A szóvivő megjegyezte, hogy a péntek reggeli támadás volt a maga nemében az első az országban, hiszen eddig még nem követtek el merényletet az ország belső menekültjeinek létrehozott táborokban.

A robbantást még senki nem vállalta magára, de a hatóságok gyanúja szerint a Boko Haram nigériai iszlamista terrorcsoport volt az elkövető.

A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy iszlám kalifátust hozott ott létre. A szervezet célja a saría (iszlám törvénykezés) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása. A szélsőségesek 2009-ben kirobbantott lázadása óta több mint 15 ezer ember vesztette életét, és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint már 2,1 millióan váltak menekültté saját hazájukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában