Ország-világ

2015.05.28. 07:56

Klik-elnök: kincstári kártyával fizethetnek az iskolák

A kártyán lévő pénzből elsősorban az azonnal szükséges, kisebb, de váratlan kiadásokat fedezhetik az iskolák.

Változások jönnek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) életében; elkészült az új alapító okirat, és nemsokára az új szervezeti és működési szabályzat is hatályos lesz - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak a Klik elnöke.


Hanesz József a lap csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta, nagyobb önállóságuk lesz a megyeközponti tankerületeknek, és gazdasági szempontból az iskoláknak is. Az intézmények kincstári kártyát kapnak, amely bankkártyaként működik, ezzel fizethetnek majd bizonyos termékekért, szolgáltatásokért.


Mint mondta, várhatóan nyáron létrehozzák a Fővárosi Tankerületet is, ennek következtében két és fél év után a megyékhez hasonlóan a fővárosban is lesz a tankerületek fölött egy koordináló szervezeti egység. Ezzel kapcsolatban elmondta, a Fővárosi Tankerületnek csak a gyógypedagógiai intézmények felett lesz közvetlen irányítási jogköre, de elképzelhető, hogy a kollégiumok is átkerülnek hozzá. A tankerület elsősorban gazdálkodási, valamint munkaügyi feladatokat vesz át, koordinálja a kerületek munkáját és segíti az adatszolgáltatásokat, ugyanakkor a pedagógusokat továbbra is kerületi tankerületi vezető nevezi ki - tette hozzá Hanesz József.


A kincstári kártyáról elmondta, a kártyán lévő pénzből elsősorban az azonnal szükséges, kisebb, de váratlan kiadásokat fedezhetik az iskolák. Szabályzatban fogják meghatározni azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyekre fel lehet használni a kártyát - ismertette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában