2015.04.03. 07:52
Visszaszereznék a sztrájkjogot
Az eddigi szakértői tárgyalások alapján úgy tűnik, hogy sem a munkaadói, sem a kormányzati oldal nem akar igazából hozzányúlni a jelenlegi szabályozáshoz.
Lényegében a sztrájkhoz való jog visszaszerzését kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói oldala a sztrájktörvény módosítására tett egységes javaslatában - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a lapnak elmondta, az eddigi szakértői tárgyalások alapján úgy tűnik, hogy sem a munkaadói, sem a kormányzati oldal nem akar igazából hozzányúlni a jelenlegi szabályozáshoz. Az eddigi eredmény, hogy a szociális partnerek egyáltalán foglalkoznak a témával. Ha végül mégsem születne olyan kompromisszumos javaslat, amit a kormány az Országgyűlés elé vihetne tavasszal, a szakszervezeteknek meg kell fontolniuk, hogy nemzetközi jogi fórumokhoz forduljanak - tette hozzá a Munkástanácsok elnöke.