Ország-világ

2015.04.05. 10:29

Irán folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép

Irán a jelenlegi szintre visszatérve folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép a remélt végleges megállapodástól Teherán atomprogramjáról .

Irán a jelenlegi szintre visszatérve folytatja nukleáris tevékenységét, ha a Nyugat visszalép a remélt végleges megállapodástól Teherán atomprogramjáról - mondta a perzsa állam külügyminisztere


Mohamad Dzsavad Zarif egy szombat esti televíziós műsorban úgy fogalmazott, Irán kész megtenni a szükséges lépéseket, ha a másik fél nem tartja tiszteletben a Teherán és nagyhatalmak között csütörtökön létrejött keretegyezséget, amelyet a tervek szerint június végéig végleges megállapodás követ majd. Irán mindaddig betartja ígéreteit, amíg a Nyugat is - mondta.


Megfigyelők szerint Zarif szavaival üzenni akart a keményvonalas iráni politikusoknak, akik korábban katasztrofálisnak minősítették a lausanne-i megállapodást. Zarif azt is mondta, hogy a regionális kérdések tekintetében nem szűntek meg az iráni-amerikai ellentétek.


Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagjával és Németországgal kötött megállapodás nem jelent veszélyt a térségre és az Iránnal szomszédos országokra nézve. "Alaptalan minden aggodalom, Irán nem tör hegemóniára a régióban" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a térség valamennyi államával jó kapcsolatokra törekednek, és ha vannak nézeteltérések, tisztázni kell őket. Teherán úgy őrködik szomszédai biztonsága, mint sajátja felett, és különösen elszánt a terrorizmus elleni harcban a régióban - hangoztatta a politikus.


Szerinte jó előzetes megállapodás született Svájcban. "Elismerték, hogy nem állíthatják le Irán nukleáris programját - mondta, hozzátéve, hogy a 2013 novemberi genfi egyezség előtt a Nyugat "le akarta dózerolni" az araki komplexumot és "a földdel akarta egyenlővé tenni" a fordóit, de ez az álláspont mára megváltozott.


Zarif szerint a lausanne-i megállapodás előnyös Iránra nézve, és az ENSZ-ben azonnal évisszavonják a Teherán atomprogramjáról szóló összes BT-határozatot, amint létrejön a végeleges megállapodás. A külügyminiszter úgy vélte, a végleges megállapodás lehetőséget teremtene a nemzetközi közösséggel való hatékonyabb együttműködésre.


"Nem akarunk mást, csak a jogainkat. Soha nem fejlesztettünk és most sem fejlesztünk atombombát. Nem törekszünk regionális hegemóniára. Jó kapcsolatokat akarunk" - foglalta össze az iráni tárcavezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában