Ország-világ

2014.12.19. 16:52

Deutsch: az internetadó halott, és nem fog feléledni

A kormány a tüntetéseket generáló adótervezet helyett egy informatikai fejlesztéseket népszerűsítő kampányt indítana el.

[namelink name="Deutsch Tamás"], a Fidesz európai parlamenti képviselője fogja levezényelni az internettel és informatikával kapcsolatos nemzeti konzultációt. Ezen többek között az alanyi jogon járó internetelérés, a net semlegessége, az oktatás és a gazdaság fejlesztése lesz a téma - írja az Index.

Az internetadó halott, és nem fog feléledni – mondta el Deutsch többször is, és azt ígérte, hogy ez lesz minden idők legolcsóbb nemzeti konzultációja, mert kizárólag digitális felületen fog megvalósulni.

A konzultációt InternetKon névre keresztelték el, a hozzá kapcsolódó weboldal januárban indul el, a kérdésekre márciustól lehet majd válaszolni. Kivételesen a 14 évnél idősebb fiatalkorúak is kifejthetik majd a véleményüket.

Amint Deutsch is rámutatott, Magyarország jelentős digitális fejlesztés előtt áll, mert az Európai Unió azt várja el, hogy 2020-ra minden háztartásban legyen lehetőség legalább 30 megabites internetet igénybe venni. A kormány már korábban jelezte, hogy ezt a cél már 2018-ra el fogja érni, így a nemzeti konzultáció témája részben a korábbi kormányzati tervek újracsomagolása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában