Ország-világ

2014.12.17. 15:17

Az Európai Parlament elvben támogatja Palesztina elismerését

Sürgetik a béketárgyalások folytatását, azonban leszögezték, hogy a palesztin államiság elismerése a tagállamok hatáskörébe tartozik.

Az Európai Parlament képviselői a strasbourgi plenáris ülésen szerdán nagy többséggel állásfoglalást szavaztak meg, amely elvében támogatja a palesztin államiság elismerését.

Az EP 498 tagja igent mondott a dokumentumra, 88 képviselő szavazott ellene, és 111-en tartózkodtak a voksolástól.

A parlament öt frakciója által benyújtott beadvány hangsúlyozottan támogatja az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldását, és sürgeti a béketárgyalások folytatását. A dokumentum ugyanakkor kiemeli, hogy a palesztin államiság elismerése az EU-ban a tagállamok hatáskörébe tartozik.

Az elfogadott állásfoglalás mindenesetre megengedőbben fogalmaz az eredeti változatnál, amely arra buzdította az EU-tagállamokat, hogy feltétel nélkül ismerjék el a palesztin államot.

A szocialista képviselők, a szélsőbaloldali csoportok és a zöldek a feltételeket mellőző államelismerés mellett foglaltak állást, míg Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök pártja, a jobbközép Európai Néppárt ragaszkodott ahhoz, hogy az EP a béketárgyalások folytatásához kösse a palesztin államiság elismerését.

Emellett az uniós parlament közölte, hogy a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések keretében elindítja a Képviselők a békéért nevű kezdeményezést, amely európai parlamenti, valamint izraeli és palesztin képviselőket ültetne tárgyalóasztalhoz.

Az elmúlt hetekben több uniós ország parlamentje - Franciaország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Írország és Portugália - fogadott el olyan határozatokat, amelyek a palesztin állam elismerésére buzdítják kormányaikat. Október végén Svédország az EU első nyugat-európai tagjaként elismerte az önálló palesztin állam létezését. Az egyes európai országok palesztinokat támogató döntései minden egyes alkalommal Izrael heves bírálatát váltották ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában