Ország-világ

2014.11.08. 10:38

Több ezren tüntettek a ruandai népirtásról szóló BBC-dokumentumfilm ellen

Több ezer diák tiltakozott Kigali utcáin a BBC brit közszolgálati televíziónak az 1994-es ruandai népirtásról szóló dokumentumfilmje miatt a médium elleni intézkedéseket követelve.

Az afrikai ország fővárosában pénteken tartott tüntetés már a harmadik demonstráció volt azóta, hogy a BBC2-n október 1-jén bemutatták a dokumentumfilmet, amely túlélők és aktivisták szerint elferdíti a tuszi népcsoport elleni genocídiummal kapcsolatos tényeket, és azt sugalmazza, hogy az 1994-es népirtásban meghalt több mint 800 ezer ruandai közül sokan hutuk lehettek, míg a tuszi áldozatok számát csak 200 ezerre, a hivatalos számnál nagyságrendekkel alacsonyabbra teszi.


    A This World: Rwanda's Untold Story című dokumentumfilm országszerte nagy vihart kavart kormányzati tisztviselők, szakértők és a diákok körében. A ruandai törvényhozás határozatot fogadott el a BBC kinyarwanda nyelvű adásának betiltásáról. A kinyarwanda a hivatalos nyelv Ruandában.


    A pénteki tüntetés mintegy négyezer résztvevője között volt olyan, aki szerint a BBC műsora tagadta a népirtást, ami bűntény az országban. Mások azt hangsúlyozták, hogy a BBC átírja Ruanda történelmét.

   

 A tüntetőket felháborította az is, ahogyan Paul Kagame elnököt a filmben ábrázolták, azt sugallva, hogy érintett volt elődje gépének lelövésében. A demonstrálók hangsúlyozták, hogy senki sem halványíthatja el az elnök érdemeit. Nagyon sokan meghaltak volna, ha ő nincs - hangoztatták.


    A BBC szerint a dokumentumfilm nem tagadja a tuszik elleni népirtást, és úgy ítéli meg, hogy a műsor hozzájárul az ország és a régió tragikus története, valamint a ruandai kormányzás utóbbi 20 éve jobb megértéséhez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában