Ország-világ

2014.11.18. 10:37

Óvodalátogatáshoz fogják kötni a családi pótlékot

Az intézkedés jövő szeptembertől lép életbe, célja pedig az, hogy a gyerekek biztonságát javítsa.

A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

[namelink name="Novák Katalin"] azt mondta: az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár rendkívül sikeres intézkedésnek nevezte, hogy iskoláztatáshoz kötötték a családi pótlék kifizetését, mivel ennek hatására 40 százalékkal csökkent a hiányzások száma.

Hasonló eredményt remélnek ettől az intézkedéstől is - tette hozzá.

Azt mondta: azért jövő szeptembertől vezetik be a rendszert, mert akkorra lesz a gyermekek elhelyezéséhez elegendő férőhely.

Novák Katalin kitért arra is, hogy bármelyik szülő kérhet felmentést a kötelező óvodalátogatás alól.

A mentességről a védőnő és az óvodavezető javaslata alapján a helyi jegyző dönt - mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában