Ország-világ

2014.11.15. 22:18

Mintegy tízezer ember éltette Belgrádban Vojislav Seseljt

Mintegy tízezer ember éljenezte szombaton Belgrád utcáin Vojislav Seseljt, akit betegségére való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyeztek a Nemzetközi Törvényszék hágai börtönéből. <br>

Seselj a tömegtüntetésen ismételten árulással vádolta Szerbia elnökét és miniszterelnökét, ellenségnek nevezve az Európai Uniót.

A Szerb Radikális Párt elnökének hangos üdvözlésére elsősorban e politikai formáció hívei gyűltek össze a fővárosban, szerb és orosz nemzeti zászlót lobogtatva, Vlagyimir Putyin orosz elnök arcképét tartva a magasba, és olyan feliratok is láthatók voltak a transzparenseken, mint "Mondjunk nemet az EU-ra és a NATO-ra!".

A radikális politikus beszédében azzal vádolta a szerb kormányt, hogy "megalázta" az országot, és most úgy viselkedik, mint a Nyugat szolgája. Aleksandar Vucic miniszterelnökről és Tomislav Nikolic elnökről azt állította, hogy miközben lojalitást hazudnak Oroszországnak, valójában az "ellenkező oldal", azaz az EU felé rohannak. "Az árulóknak számot kell majd adniuk tetteikről a szerb népnek - hangoztatta Seselj. - Aki a szerb nép javát akarja, az nem akarja az Európai Uniót, mivel ott vannak a mi ellenségeink."

"Ígéretet tett" az őt éljenzőknek: a jelenlegi kormány nem fogja megérni mandátuma végét, jövőre a Szerb Radikális Párt előre hozott választásokon győzedelmeskedni fog, ennek nyomán pedig Szerbia ismét a Kelet felé fordul, elhagyja az EU-t, és eltávolítja majd a magát "pénzért eladó" Nikolicot és Vucicot.

Seselj lekicsinylően beszélt az őt szabadlábra helyező Nemzetközi Törvényszékről, amelyet "sebzett vadnak" nevezett, s amelyet - mint fogalmazott - "ízekre fog szedni". Azt mondta, hogy Hágában gyakorlatilag "leszerelte" azt a testületet, amely nem betegsége miatt "rúgta ki" őt, hanem pimasz magatartása miatt.

A szélsőségesen nacionalista szerb politikus 2003 elején önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, pere azonban csak 2007-ben kezdődött. Mindvégig maga látta el védelmét, minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. A többi között azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett szerb háborús bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, Seseljnek pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei - amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették - hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

Tavaly diagnosztizáltak nála vastagbélrákot, majd meg is műtötték, egy hónappal ezelőtt azonban áttéteket találtak a máján, egészségi állapota is jelentősen romlott. A szabadon bocsátást a törvényszék azzal indokolja, hogy a hágai börtönben nem tudnák a megfelelő módon kezelni a beteget.

A törvényszék egyúttal garanciát kért a szerb kormánytól arra, hogy a vádlott a szabadon bocsátást követően nem léphet kapcsolatba tanúkkal vagy áldozatokkal, és azonnal visszatér Hágába, ha a bírói testület ezt kéri.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában