Ország-világ

2014.11.29. 21:18

Meghalt Kapolyi László volt ipari miniszter

Az Index hírportál azt írta, hogy Kapolyi László hosszan tartó súlyos betegség után halt meg.

Életének 83. évében elhunyt Kapolyi László volt ipari miniszter, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt országgyűlési képviselője - közölte [namelink name="Göbölös Sándor"], a Magyarországi Szociáldemokrata Párt alelnöke, szóvivője szombat este.

Az Index hírportál azt írta, hogy Kapolyi László hosszan tartó súlyos betegség után halt meg.

Kapolyi László 1932. június 7-én született Budapesten. Bányamérnöki és közgazdász végzettséget szerzett, 1953-tól több mint húsz évig dolgozott a Tatabányai Szénbányák főmérnökeként. 1976-1980 között nehézipari miniszter-helyettes, 1980 és 1983 között ipari államtitkár volt. 1983 decemberétől négy éven át volt ipari miniszter.

2002 és 2010 között, két cikluson keresztül volt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési képviselője.

1991-től a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja, 1992-1993-ban a párt országos vezetőségének tagja, 1994-től 2012-ig az MSZDP elnöke volt. 2013-ban ismét a párt elnöke lett, az MSZDP időközben azonban nevet és új vezetőt is választott, ezeket a változásokat azonban a pártelnök vitatta és nem fogadta el.

Kapolyi László a rendszerváltozást követően vállalkozó lett. 1989-től a System Consulting Kft. tulajdonos-ügyvezetője volt, majd a társaság zrt.-vé alakulásakor a cég elnök-vezérigazgatója lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában