Ország-világ

2014.10.04. 12:03

Kunhalmi: ha Bokros győz, van remény a változásra

Az MSZP budapesti elnöke az októberi választáson jobb eredményre számít, mint 2010-ben.

Aki váltást akar, arra fog voksolni, akit esélyesnek tart, hogy leváltsa Tarlós Istvánt és megszabadítsa a fővárost attól, amit az elmúlt négy-öt évben a Fidesz csinált - mondta [namelink name="Kunhalmi Ágnes"], az MSZP budapesti elnöke a Népszavának adott interjúban.

A lap szombati számában közölt beszélgetésben a politikus azt mondta, meggyőződése, ha [namelink name="Bokros Lajos"] győz, van remény a változásra. Kunhalmi Ágnes – aki marad pártjában, és társaival együtt küzd azért, hogy az MSZP talpra álljon – ahhoz tartja magát, amit [namelink name="Tóbiás József"] elnökké választásakor mondott: az önkormányzati választás lokális ügy, a helyi vezetők döntenek. Mint mondja, az emberek érdekeire kell tekintettel lenni, egyetlen választáson nem lehet helyreállítani az MSZP hegemón szerepét.

Arra a kérdésre, hogy mekkora szerepe volt az MSZP-nek abban, hogy [namelink name="Falus Ferenc"] visszalépett, Kunhalmi Ágnes azt felelte: a korábbi közös főpolgármester-jelölt visszalépése kész helyzetet teremtett számukra. Azt viszont nem tudja - tette hozzá -, hogy Falus Ferenc érzelmi alapon vagy inkább politikai elhatározásból döntött úgy, visszalép.

Az MSZP budapesti elnöke az októberi választáson jobb eredményre számít, mint 2010-ben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában