Ország-világ

2014.09.05. 17:33

LMP: Lázár a nemzetbiztonsági bizottságban számoljon be angliai útjáról!

Az LMP azt kezdeményezi, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága következő ülésén vegye napirendre a Miniszterelnökséget vezető Lázár János "titokzatos, drága és a sajtószabadságra nézve súlyos következményekkel járó" angliai utazásának ügyét - közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke pénteken az MTI-vel.

A nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja közleményében azt írta, hogy a Miniszterelnökség nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva még a szálloda nevét sem árulta el Lázár János utazásával kapcsolatban, és fellebbezett az ügyben indított perben.

Ha valóban fennállnak nemzetbiztonsági kockázatok, akkor Lázár János az erre alkalmas fórum, a parlamenti szakbizottság előtt - szükséges esetben zárt ülésen - beszámolhat a titokban tartott információkról - érvelt Szél Bernadett.

A sajtóban az elmúlt időben többször is előkerült korábbi észak-olaszországi, zürichi és londoni utazásával kapcsolatban a Miniszterelnökség vezetője júliusban újságíróknak azt mondta: az államnak fontosabb érdeke fűződik ahhoz, hogy az utak tartalmi kérdései ne kerüljenek nyilvánosságra. Ezek hivatalos utak voltak, "nem kellemes időtöltés volt, nem hetyegéssel töltöttem az időt, hanem munkával" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a látogatások részben az Információs Hivatallal kapcsolatos tevékenységét fedték le, részben pedig a kormánytól kapott feladatait végezte el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában