Ország-világ

2014.09.16. 22:46

Gyurcsány: nem lesz ellenzéki áttörés október 12-én

Továbbra is narancssárga lesz az ország nagyobbik része - mondta a DK elnöke.

Nem vár ellenzéki áttörést az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció elnöke.

[namelink name="Gyurcsány Ferenc"] egy keddi választási gyűlést megelőző rögtönzött sajtótájékoztatón, Békéscsabán azt mondta, hogy nem lesz áttörés, október 12-én, amikor majd ott ülnek a tévék előtt, továbbra is narancssárga lesz az ország nagyobbik része.

"De jó néhány olyan helyen, ahol eddig a Fidesz adta a kerületi vezetőt Budapesten, a város vezetőjét vidéken, nyerhetünk. Csak ott győzünk, ahol összefogtunk. Nem azért mert én azt szeretném, (...) hanem azért, mert a diktatúra, az önkény és a szabadság között nincsen félút" - tette hozzá a DK elnöke, aki [namelink name="Velkey Gábor"], a baloldali-liberális ellenzék közös békéscsabai polgármester-jelöltje mellett korteskedett.

A volt miniszterelnök szerint egy választásnak mindig van helyi és országos tétje. Mint mondta, ezek itt Békéscsabán nem állnak messze egymástól.

Lesznek-e a demokráciának, a szabadságnak kis szigetei? Olyan világ, ahol nem a miniszterelnök, a polgármester mondja meg, hogy milyenek az emberek, hanem fordítva - mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: [namelink name="Orbán Viktor"] kormányfővel szemben a liberális demokráciában hisz.

A polgármesterjelölt szerint, aki az SZDSZ színeiben már volt országgyűlési képviselő és Békéscsabán alpolgármester, kulcskérdés lesz, hogyan fognak önkormányozni. Velkey Gábor a társadalmi és gazdasági partnerekkel való kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában