2014.08.12. 20:34
George Clooney menyasszonya nem lesz tag ENSZ-bizottságban
A genfi székhelyű ENSZ-tanács július 23-án határozta el, hogy bizottságot hoz létre, mely azt vizsgálja, megsértik-e a térségben az emberi jogokat.
Nem vállalja George Clooney amerikai filmsztár libanoni származású ügyvéd menyasszonya, Amal Alamuddin a részvételt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa háromtagú bizottságában, amely a gázai övezetben és a palesztin autonóm területen történő jogsértéseket vizsgálja.
A genfi központú nemzetközi szervezet kedden közleményben jelentette be, hogy a neves londoni ügyvéd, a nemzetközi jog szakértője "egyéb elfoglaltságaira" hivatkozva elutasította a részvételt a bizottság munkájában. Jelölését a testületbe hétfőn közölték.
Amal Alamuddin nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy George Clooney hollywoodi sztárral eljegyezték egymást.
A genfi székhelyű ENSZ-tanács július 23-án határozta el, hogy bizottságot hoz létre, mely azt vizsgálja, megsértik-e a térségben az emberi jogokat.
A független jogászok felelőssége mindenek előtt azoknak a nemzetközi humanitárius jog és az emberi jogok elleni vétkeknek a felderítése, amelyek a június 13. óta a térségben zajló katonai műveletek idején történtek. Legkésőbb 2015 márciusra kell jelentést tennie.
A 36 éves Amal Alamuddin Libanonban született, és három éves volt, amikor családja a polgárháború elől Nagy-Britanniába emigrált.