Ország-világ

2014.07.28. 21:03

Brüsszel szerint nagy veszélyben van a magyar sajtó

A szabad, plurális média a szabad társadalom alapja, és a demokratikus hagyományok biztosítéka. A magyar reklámadó pedig azt mutatja, hogy még mindig nagy veszélyben van – írja blogjában az Európai Bizottság digitális ügyekért felelős alelnöke.

[namelink name="Neelie Kroes"] arra hívja fel a figyelmet, hogy a reklámadót előzetes érdemi vita és egyeztetés nélkül fogadta el a magyar Parlament, és aránytalanul sújtja vele az RTL Klubot. Az alelnök szerint nem csak a konkrét ügyről van szó, hanem egy mélyen aggasztó jelenségről, amely az uniós értékekkel szemben áll.

Érvelése szerint az adóztatás nem lehet a diszkrimináció eszköze, vagy a politika fegyvere.

Neelie Kroes a bejegyzésében felidézi a 2010-es új médiatörvény utáni megváltozott helyzetet, a Klubrádió frekvenciaügyét és a 2013-as, politikai hirdetéseket korlátozó intézkedéseket, illetve kitér az Origo főszerkesztőjének menesztésére is. Az alelnök az EBESZ jelentését is citálja, amely szerint a parlamenti választások előtti kampányban a média jelentős része elfogult volt a kormánnyal szemben, a szektor pedig bizonytalan, cenzúrázza magát, vagy egyenesen partizán, ha nem a kormány érdekkörébe tartozik.

Bár a hangsúlyok máshol vannak, Magyarország mellett hasonló aggodalomra és vitára ad okot a helyzet Bulgáriában, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és máshol is. Neelie Kroes szerint számos javaslat fekszik a Bizottság asztalán a helyzet megoldására, és itt az idő, hogy ezeket komolyan vegyék a demokratikus értékek és a szabadság érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában