Ország-világ

2014.07.11. 22:10

Adócsalás, sikkasztás: 157 ember ellen javasol vádemelést a NAV

Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást.

Lezárták az államnak 800 millió forint kárt okozó cégtemető ügyében indított nyomozást. Adócsalás és sikkasztás miatt 157 ember, köztük könyvelők, ügyvédek ellen javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hangzott el péntek este az M1 Híradójában.

Hangsúlyozták, hogy a NAV a legnagyobb magyarországi cégtemetőt számolta fel. A bűnszervezet 159 gazdasági társaságot tüntetett el, 800 millió forint kárt okozva az államnak és a hitelezőknek. Az ügyészségnek 30 napon belül kell dönteni a vádemelésről.

Szándékos vagyonkimentés miatt Magyarországon ennyi ember ellen még soha volt vádjavaslat. A több mint 40 ezer oldal iratot a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken átadta az ügyészségnek - közölték a Híradóban.

[namelink name="Varga Sándor"] igazgatóhelyettes azt mondta: az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a tartozást felhalmozó társaságokat értékesítő korábbi tulajdonosokat, a cégek átvételére szerveződő elkövetői kör tagjait, valamint a bűncselekmények elkövetését segítő ügyvédeket, könyvelőket.

[namelink name="Schmidt Gábor"], a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott: a Kecskeméti Járási Ügyészség mindent meg fog tenni, hogy harminc napon belül dönteni lehessen a vádemelésről a bonyolult bűnügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában