Ország-világ

2019.07.10. 15:07

1700 milliárdot szánnak vasúti fejlesztésre - itt lesznek a legnagyobb pályafejlesztések

A kocsik és mozdonyok fejlesztése terén vannak még kihívások - mondta Loppert Dániel.

MTI

A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben - mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában.


[namelink name="Loppert Dániel"] hozzátette: Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések.


Mint elmondta, a MÁV Zrt. a kormányzatnak elfogadásra beadott egy 2023-ig tartó stratégiát, amely bemutatja, hogy a vasúti közlekedés miként válhat versenyképessé a közúti közlekedéssel szemben. A stratégia szerint 2025-ig a menetidőt a Budapest és Debrecen, illetve a Budapest Miskolc vonalon is két óra alá csökkenti majd a társaság. Jelenleg a MÁV Zrt. 80 kilométeren tud gyorsvasúti sebességet garantálni, de a tervek szerint 2022-re 400-500 kilométerre bővül majd ez a hálózat - tudatta a kommunikációs igazgató.


Loppert Dániel közölte azt is, hogy a kocsik és mozdonyok fejlesztése terén vannak még kihívások.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában