Ország-világ

2018.07.12. 15:53

10 dolog, amit biztosan tudni akar az aszteroidákról

Évente átlagosan egy autóméretű meteorit bekerül a Föld légkörébe, kétezer évente pedig a Földbe csapódik egy futballpályaméretű aszteroida.

Munkatársunktól

Azon túl, hogy Bruce Willis az Armageddonban egy heroikus küzdelem után győzedelmeskedett az aszteroidák felett már jó pár valós tényt is tudunk ezekről az égitestekről. Például azt, hogy évente átlagosan egy autóméretű meteorit bekerül a Föld légkörébe, kétezer évente pedig a Földbe csapódik egy futballpályaméretű aszteroida. Jó hír azonban, hogy ma már rendelkezünk olyan fejlett technológiával, amivel felismerhetjük és követhetjük az útjukat, ráadásul a bolygónkra veszélyes darabokat akár el is téríthetjük. Nemrég volt az Aszteroida Világnap, aminek apropóján a SES Astra összegyűjtött pár érdekességet az aszteroidákról, amit mindenkinek érdemes tudnia.


1.  Az első aszteroidát, a Ceres-t 1801-ben fedezte fel egy olasz csillagász. A közel 950 km átmérőjű égitestet azóta 2006-ban törpebolygónak minősítették.


2.  Az aszteroidák olyan sziklás képződmények, amik a bolygók keletkezése során keletkezett egyfajta maradékként keringenek naprendszerünkben. A legtöbb ismert aszteroida a Mars és a Jupiter pályája közötti területen a kisbolygó- vagy más néven aszteroidaövben kering a Nap körül.


3.  A naprendszerünkben eddig ismert több mint 600 ezer aszteroidán túl milliónyi azonosítatlan darab van körülöttünk, amik a Föld nagyobb városait veszélyeztethetik. Júniusban például egy aszteroida Botswana fölött lépett be a Föld légkörébe úgy, hogy csupán pár órával a becsapódás előtt azonosították a szakemberek.


4.  Az aszteroidák mérete igen változó, míg egyes darabok csupán 10 méter átmérőjűek, mások akár több száz kilométeres átmérővel rendelkeznek. (10 méteres átmérő alatt meteoritokról beszélhetünk.)


5.  A legtöbb aszteroida formája szabálytalan, ugyanis túl kicsik ahhoz, hogy a gravitáció révén gömbölyded formát ölthessenek.


6.  Átlagosan egy autóméretű meteorit minden évben bekerül a Föld atmoszférájába. Ezt általában tűzgolyóként érzékeljük, ám a meteoritok többnyire még azelőtt elégnek, mielőtt földet érnének.


7.  65 millió évvel ezelőtt sokak szerint egy aszteroida becsapódása idézte elő a dinoszauruszok kipusztulását.


8.  Kétezer évente a Földbe csapódik egy futballpályaméretű aszteroida.


9.  2017-ben a SES közreműködésével az Aszteroida Alapítvány bemutatta a világ első 24 órás élő közvetítését (Asteroid Day LIVE) az űrből Stephen Hawking és más neves tudósok, illetve asztronauták közreműködésével. 2018-ban a közvetítést a SES segítségével 48 órásra bővítették, és a beszélgetésekben Bill Nye tudományos előadó, az Agymenők sztárja, valamint az Európai Űrügynökség, az ESA főigazgatója, Jan Wörner is részt vett.


10.  Az Aszteroida Világnap egyik alapítója Dr. Brian May, a Queen vezető gitárosa, asztrofizikus.


Az Aszteroida Világnapot minden évben az 1908-as tunguszkai események évfordulóján, június 30-án rendezik meg. A Szibéria egy szórványosan lakott területén bekövetkezett robbanás közel kétezer négyzetkilométernyi erdős területet tarolt le akkor. Több mint 100 év telt el azóta, de mégis sok minden van még, amit nem tudunk az aszteroidákról, ám a tudósoknak hála egyre több mindent tanulhatunk meg ezekről az égitestekről. Figyeljünk hát, és okuljunk!

Címkék#tudomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában