Elképesztő teljesítmény

2024.08.11. 12:55

Lenyűgöző eredmény: Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusában

Gulyás Michelle parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert, Guzi Blanka pedig a kombinált számban jelentősen előre lépve negyedik lett a párizsi olimpia öttusaversenyén.

MW

Az aranyérmes Gulyás Michelle a női öttusázók döntője után, a lövészetes futás versenyszámban a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Gulyás Michelle Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni győzelme után nyert Magyarországnak aranyat öttusában, egyben a sportág tizedik ötkarikás diadalát aratta.

A csütörtöki körvívás az Észak-párizsi Arénában Gulyásnak sikerült kiemelkedően, 24 ellenfelét győzte le és 11-től kapott ki, ezzel a második helyen végzett. Guzi 15 asszót nyert és 20 vereséget szenvedett, ami az ő esetében elég jó eredmények számít, mivel a vívás nem erős száma. A júniusi világbajnokságon, amelyen ezüstérmet nyert, 17/18-cal zárt a pástokon.

A 36 fős mezőny két 18 fős csoportban küzdött az elődöntőben, mindegyikből az első kilenc hely ért továbbjutást. 

A magyarok a B csoportban együtt szerepeltek szombaton, amikor a verseny már a Versailles-i kastély parkjában, gyönyörű környezetben zajlott, és magabiztosan jutottak tovább.

A vasárnapi döntőt Gulyás a második, Guzi a 17. helyről kezdte a vívóeredménye alapján. A 18-as fináléban az utolsó pillanatban változás történt, a címvédő brit Kate French betegség miatt visszalépett, helyére a német Annika Zillekens került. Ő volt három éve - még Annika Schleu néven -, aki nyert helyzetből vesztette el az esélyét a győzelemre, mert nem bírt a lovával. A lovaspályán akkor történtek - az edzője durva beavatkozása - erős lökést adtak ahhoz, hogy ezt a számot végül kivegyék a sportágból. 

Most búcsúzik az öttusa ettől a látványos számától, a későbbiekben akadályverseny lesz a lovaglás helyén.

A versailles-i versenyközpontban - ahol korábban a lovasok szerepeltek - 16 ezer néző befogadására alkalmas lelátókat építettek, amelyek ezúttal is szinte teljesen megteltek.

GULYÁS Michelle
Gulyás Michelle lovagol a női öttusázók döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 11-én
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

A homokos talajú pályán tíz akadályt állítottak fel, a két kettessel 12 erőkifejtést kellett végrehajtaniuk a versenyzőknek. A vívás eredménye alapján fordított sorrendben kerültek sorra a döntősök. Guzi másodikként lovagolt a pályára és a 63 másodperces szintidőn belül hibátlanul ment végig. Gulyás utolsó előttiként következett, és szintén koncentrált teljesítménnyel ő is hibátlanul ment végig. Boldogan lökte magasba a karját, nagyon megkönnyebbült az után, hogy a világbajnokságon nulla pontos lovagláson úszott el a jó szereplése. Lováról leszállva boldogan ölelkezett össze Balaska Zsolt lovasedzővel.

Orbán Viktor miniszterelnök elismerő szavakkal gratulált közösségi oldalán az olimpiai bajnoknak:

Nem volt nagy szórás a lovaglásban, többnyire jó eredmények születtek, a spanyol Laura Heredia azonban "kiszállt" a versenyből, mert ellenszegülések miatt pont nélkül maradt. Ugyanerre a sorsra jutott a hazaiak egyik versenyzője, Marie Oteiza, aki rögtön az elején átbukott az akadályon, miután lova hirtelen megtorpant.

Sulyok Tamás köztársasági elnök is elismerését fejezte ki: 

Gulyás Michelle, az UTE 23 éves versenyzője, aki három éve 12. volt Tokióban, bónuszvívásban nem szerzett pontot, majd a 25 méteres mobilmedencében rendezett 200 méteres úszásban 2:12.44 perccel a negyedik időt érte el. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futást a második helyről kezdhette. Az élen álló francia Elodie Clouvellel szemben 13 másodperc volt a hátránya, a mögötte következő, idei világbajnok dél-koreai Szong Szungmin 18-ra volt tőle. A korábbi vb-ezüst- és -bronzérmes magyar versenyző elbírta a nagy nyomást és azt, hogy mintegy tizenötezren Clouvelnek szurkolnak. A francia bennragadt az első lövészetben, Gulyás az élre állt, és aztán már ott is maradt. Minden sorozata jó volt, végül nagy fölénnyel futott a célba, miközben a közönség állva, vastapssal buzdította a versenyzőket. Gulyás emlékezetes versenyzéssel óriási győzelmet aratott. Az összetett számban 11:10.01 perccel a hetedik időt érte el.

Szijjártó Péter is gratulált:

A 25 éves Guzi Blanka, a DVTK öttusázója a páston nem nyert asszót bónuszban, majd 2:16.25 perccel hetedik lett úszásban. A kombinált számnak a 12. helyről vágott neki, 35 másodpercre a dobogótól és végül alig maradt el tőle. 

Nagyon nagy tempóban futott, kiválóan lőtt és sorra hagyta le ellenfeleit. Csak Gulyást, az ezüstérmes Clouvelt és a harmadikként végző Szongot nem tudta befogni.

GUZI Blanka
A későbbi negyedik helyezett Guzi Blanka a nõi öttusázók döntőjében, a lövészetes futás versenyszámban a 2024-es párizsi nyári olimpián a versailles-i kastély parkjában 2024. augusztus 11-én
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

 A kombinált számot 10:45.48 perces eredménnyel megnyerte.

Az 1461 pontos világrekorddal győztes Gulyás Michelle a magyar küldöttség 19. érmét szerezte a párizsi olimpián.

Végeredmény, öttusa, női verseny

Olimpiai bajnok: Gulyás Michelle 1461 pont
2. Elodie Clouvel (Franciaország) 1452
3. Szong Szunmin (Koreai Köztársaság) 1441
4. Guzi Blanka 1433

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!