Tokió 2020

2021.02.12. 09:42

Lemondott a szervezőbizottság elnöke

Mori Josiro pénteken bejelentette, hogy lemond a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetéséről.

Tokyo 2020 president Yoshiro Mori announces his resignation over sexist remarks, at a meeting with council and executive board members at the committee headquarters in Tokyo on February 12, 2021. (Photo by YOSHIKAZU TSUNO / POOL / AFP)

Forrás: AFP / POOL

Fotó: Yoshikazu Tsuno

A 83 éves vezető, aki korábban az ország miniszterelnöke is volt, a nőkre tett megjegyzése miatt kénytelen távozni.

Mori a múlt héten azt mondta,

bosszantja őt, ha az értekezleteken a női tagok túl sokat beszélnek, és emiatt a megbeszélések elhúzódhatnak.

Utóbb meggondolatlannak nevezte kijelentését és elnézést kért. Egyúttal hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában megsérteni a nőket, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig ezután jelezte: lezártnak tekinti az ügyet.

Ezzel azonban nem ért véget a történet, mert

a közösségi médiában „Mori, kérem mondjon le” felszólítással akció indult, melyhez egyre többen csatlakoztak.

Mori erre úgy reagált, hogy ő továbbra is vállalja a felelősséget az olimpia megszervezéséért és levezényléséért, azonban ha tovább erősödnek a lemondását követelő hangok, akkor nem marad más választása, mint a távozás.

A kritikaáradat nem csitult, többek között sportolók, szponzorok, önkéntesek, diplomaták és újságírók fejezték ki nemtetszésüket, az egyik lap pedig „falusi mentalitásnak” nevezte azt az eljárást, amellyel a környezete, benne a jelenlegi kormányfővel, Szuga Josihidével, meg akarta védeni Morit, azt gondolván, hogy a bocsánatkérés elég lesz. Ito Acuo független politikai elemző szerint elég is lehetett volna, ha a kritikák csak Japánból érkeztek volna.

„Csakhogy globális volt a reakció”

- tette hozzá.

„Az a fontos, hogy az olimpiát megrendezzük júliusban, így én nem vehetek tovább részt az előkészületekben” – mondta a szervezőbizottságot 2014 óta irányító Mori a testület vezetőségének értekezletén.

„Ha a poszton maradásommal gondot okozok, azzal az összes erőfeszítésünk a kukába kerül”

- folytatta.

Ugyanakkor megismételte, hogy nem akarta megbántani a nőket, kijelentése „értelmezési kérdés”, egyúttal pedig a médiát okolta azért, mert szerinte az fűtötte a közharagot.

Mori helyének átvételére jelenleg Hasimoto Szeiko olimpiai miniszter a legesélyesebb, mivel abszolút képben van az előkészületeket illetően. A szervezőbizottság élére először Kavabucsi Szaburo, a Japán Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke, az előkészítő testület tanácsosa volt a jelölt – maga Mori kérte meg őt, hogy lépjen a helyébe -, de a 84 éves sportvezető végül nem vállalta el a feladatot, noha csütörtökön még nyitottnak mutatkozott erre.

Thomas Bach, a NOB elnöke közleményben úgy reagált a lemondásra, hogy az ötkarikás testület „teljes mértékben tiszteletben tartja” Mori döntését. A német sportvezető hozzátette: utódjával is kéz a kézben fog együttműködni a NOB annak érdekében, hogy biztonságos 2020-as olimpiát rendezhessenek 2021-ben. Egyúttal kiemelte, hogy a szervezőbizottság eddigi vezetőjével az együttműködés kimagasló volt.

Az olimpiára eredetileg 2020. július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-világjárvány miatt tavaly márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

Forrás: MTI

Borítókép: Mori Josiro bejelenti lemondását

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában