Labdarúgás

2022.03.15. 19:26

Ronaldo 59-55-re vezet Messi ellen a mesterhármasversenyben

Cristiano Ronaldónak a szombati angol bajnokin elért mesterhármasa az 59. volt, és ebben a mutatóban növelte előnyét örök vetélytársával, Lionel Messivel szemben, aki 55 triplánál tart – írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A kimutatás szerint a Manchester United 37 éves portugál csatára a 2010-es nyitány után egymást követően a 13. naptári évében produkált mesterhármast, amivel beérte a nála csaknem két és fél évvel fiatalabb argentin riválisát, aki megszakítás nélkül 2009 óta volt rá képes, hogy minden esztendőben egyetlen meccsen belül háromszor is bevegye az ellenfelek kapuját. Ha a Paris Saint-Germain klasszisjátékosa 2022-ben is triplázik, e téren visszaveszi Ronaldótól a „folytonossági” örökrangsor első helyét.

Az IFFHS elemzésében kiemelte, hogy csak ők ketten voltak képesek a 21. században ilyen teljesítményre, a mögöttük e téren harmadik Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel támadója 2011 óta produkál minden évben mesterhármast, vagyis ő 12. esztendeje tartozik a megszakítás nélkül triplázók közé.

Ronaldónak a Tottenham ellen lőtt szombati mesterhármasa a második volt a Premier League-ben, az elsőt bő 14 évvel ezelőtt, még a manchesterieknél eltöltött első időszakában hozta össze 2008. január 12-én a Newcastle ellen. Az IFFHS szerint mostani mesterhármasa a PL-ben, amelyet 37 éves és 35 napos korában jegyzett, a második az életkort figyelembe vevő lajstromban. Nála idősebbként egyedül az angol Teddy Sheringham triplázott, aki 37 éves és 146 napos volt, amikor 2003. augusztus 26-án a Portsmouth színeiben háromszor is bevette a Bolton kapuját angol bajnokin.

Az MU-ban két triplánál tartó Ronaldo mesterhármasai közül 44-et a Real Madrid, hármat a Juventus, tízet pedig a portugál válogatott játékosaként ért el.

Borítóképünkön Cristiano Ronaldo. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában