Jó esélyek

2022.01.25. 09:40

Nadal elődöntős az Australian Openen

A hatodik kiemelt spanyol Rafael Nadal bejutott az elődöntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, miután kedden, a férfi egyes első negyedöntőjében öt játszmában legyőzte a 14. helyen rangsorolt kanadai Denis Shapovalovot.

Nadal egy-egy bréknek köszönhetően 1 óra 41 percnyi játékot követően kétszettes előnybe került, de a kiélezett összecsapáson Shapovalov szinte ugyanannyi idő alatt egyenlített. Akkor a kanadai nem veszített szervagémet, és egy-egy alkalommal el tudta venni riválisa adogatójátékát. 

A döntő játszma elején Nadal egy brékkel 3:0-ra meglépett, amelyből aztán ismét kiszerválta a szettet. Az összecsapás 4 óra 9 percig tartott.

A 20-szoros Grand Slam-győztes – ezzel Novak Djokoviccsal és Roger Federerrel holtversenyben csúcstartó –, Melbourne-ben egyszer, 2009-ben diadalmaskodó spanyol sztár 2019 után jutott ismét négy közé a viadalon, akkor döntős volt. A legutóbbi két tornán a negyeddöntő jelentette számára a végállomást.

Nadal ellenfele az elődöntőben a Berrettini (olasz, 7.)–Monfils (francia, 17.) találkozó győztese lesz.

Eredmények, negyedöntő:

férfiak:

Nadal (spanyol, 6.)–Shapovalov (kanadai, 14.) 6:3, 6:4, 4:6, 3:6, 6:3

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában