Labdarúgás

2021.09.16. 20:00

FIFA: a szurkolók 55 százaléka gyakrabban rendezne vb-t

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felmérése szerint a szurkolók többsége a jelenlegi négyéves rendszernél gyakrabban rendezne világbajnokságokat.

A FIFA csütörtökön tette közzé közvélemény-kutatását, melyben hat kontinentális tagszervezet 23 országából összesen 15 ezer futball iránt érdeklődő személy vett részt. Az online kutatás alapján a megkérdezettek 45 százaléka támogatja a mostani lebonyolítási rendet, míg 55 százalék ennél gyakrabban – évente, illetve két- vagy háromévente – szeretne vb-t látni.

A többség ugyanakkor mind az öt vizsgált korcsoportban a négyévenkénti rendezésre szavazott. A 18-24 éveseknél 31 százalék a kétévenkénti, 37 százalék a négyévenkénti lebonyolítást támogatja, az 55 év felettieknél pedig 58 százalék állt ki a jelenlegi metódus mellett.

A kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie májusban. A FIFA technikai bizottsága – a francia Arséne Wenger vezetésével – múlt héten Dohában egyeztetett a kérdésben, majd arra az álláspontra jutott, hogy 2026-tól már át lehetne térni a sűrűbb rendezésre.

Amíg az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetségnél – elsősorban az amúgy is túl sűrű versenynaptárra és a játékosok túlterheltségére hivatkozva – nagy ellenkezést váltott ki az ötlet, addig az észak- és közép-amerikai, valamint a karibi térség (CONCACAF) és az ázsiai szövetség (AFC) támogatja a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában