nba

2021.05.26. 08:42

A Brooklyn és a Dallas növelte előnyét

Főcsoport-negyeddöntős párharca második mérkőzését is megnyerte a Brooklyn Nets és a Dallas Mavericks az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó versenyfutásban a Brooklyn 2-0-ra vezet a Boston Celtics, a Dallas pedig a Los Angeles Clippers ellen, míg a Los Angeles Lakers győzelmével 1-1-re áll a Phoenix Sunsszal szemben.

Kevin Durant 26, Joe Harris 25 ponttal segítette győzelemhez a Brooklynt, amely az első negyedben 40 pontig jutott, és a nagyszünetben már 24 pontos előnyben volt. Harris hét sikeres triplájával – 10 kísérletéből – beállította a klubrekordot a rájátszásban, Deron Williams 2015. áprilisában zárt ennyivel az Atlanta ellen. A Brooklyn elsősorban Harrisnek köszönhetően zárt 17 hárompontossal. A Boston a Netsszel szemben sorozatban a kilencedik playoff-meccsét veszítette el, és összesítésben 2-10-re áll a rájátszásban.

A Dallas korábbi legendás játékosa, Dirk Nowitzki a helyszínen tekintette meg utódait, akik a 39 pontos Luka Doncic, valamint a 28 pontos Tim Hardaway Jr. vezérletével kerekedtek ezúttal a Clippers fölé. Rick Carlisle, a Mavericks vezetőedzőjének meggyőződése, hogy Nowitzki személyes jelenléte nagyban hozzájárult csapata győzelméhez. Kawhi Leonard a Clippers és a mezőny legeredményesebb játékosaként 41 pontot szerzett, ebből 30-at az első félidőben. A vereség után kiemelte: a védekezésükön ment el a meccs, mert túl sok „könnyű kosarat” engedélyeztek ellenfelüknek. A Los Angeles-i edző, Tyronn Lue a 0-2 ellenére pozitívan állt a folytatáshoz, és az otthon elbukott mérkőzéseket követően sem aggódik. Mint mondta: majd vendégként visszavágnak.

A Lakers kiegyenlített mérkőzésen bizonyult jobbnak a Phoenixnél. Anthony Davis nemcsak a Lakers, hanem a mezőny legeredményesebb kosarasának is bizonyult 34 pontjával. A 10 lepattanót és 7 gólpasszt is elkönyvelő játékos kiemelte: az első, elbukott mérkőzést követően a címvédőnek „muszáj volt megnyernie a második felvonást”. A vendégek másik klasszisa, LeBron James 23 pontjával és 9 asszisztjával ugyancsak kulcsszerepet vállalt, míg Dennis Schröder 24 ponttal járult hozzá csapata győzelméhez.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők:

Keleti főcsoport:

Brooklyn Nets-Boston Celtics 130-108

Az állás: 2-0 a Brooklyn javára

Nyugati főcsoport:

Los Angeles Clippers-Dallas Mavericks 121-127

Az állás: 2-0 a Dallas javára

Phoenix Suns-Los Angeles Lakers 102-109

Az állás: 1-1

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában